Négy afgán, szír és iráni “menekültet” tartóztattak le, miután brutálisan és minden előzmény nélkül támadtak meg egy...
Mozgalmas év volt a tavalyi, ami a külpolitikát illeti. Soros György és szervezetei egész évben támadták hazánkat...
Negyvenöt, illegálisan Európába készülő afrikai migránst mentettek ki a tengerből Tunézia partjainál. A közlés szerint a migránsok...
A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének egy vasárnap megjelent német lapinterjújára reagálva közölte, Jean-Claude Juncker...
Mi a baja az ellenzéknek egy olyan emlékmű visszaállításával, amely a kommunista erőszak áldozatainak állít emléket? –...
A török hatóságok letartóztattak 109 illegális bevándorlót és három embercsempészt az ország nyugati partján fekvő Izmir kormányzóságban,...
A police.hu tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun megyei rendőrök szombaton öt esetben összesen húsz külföldit tartóztattak fel Hercegszántó...
A kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság...
Őrizetbe vettek szombaton egy szíriai állampolgárt a német hatóságok, aki a gyanú szerint terrorcselekményt készített elő Hollandiában....
A brit belügyminisztérium szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt azoknak a száma, akik a La Manche-csatornán átkelve...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter “pökhendi”, Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait...
A migráció a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás meghatározó, fő kérdése lesz – mondta a miniszterelnök...
Johan-Mathias Sommarström, a svéd SVT újságírója Szíriába látogatott, hogy megnézze, milyen ott a helyzet az év vége...
A horvát rendőrség 39 illegális bevándorlót talált egy Bosznia-Hercegovina felől Horvátországba érkezett teherautó rakterében – jelentette a...
Bukarest az uniós soros elnökség által megkövetelt semlegesség jegyében tartózkodott az ENSZ globális migrációs csomagjáról rendezett szavazáson...
Az utóbbi évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség...
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a...
Az 1968-as politikusi generáció, Verhofstadt és társai már a kérdéseket sem értik, nemhogy válaszokat adjanak Európa jelenlegi kérdéseire,...
Nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is példátlan sikert aratott 2018-ban a Fidesz-KDNP pártszövetség – mondta el Lánczi...
Olaszország nem szándékozik fogadni a spanyol Proactiva Open Arms nem kormányzati szervezet (NGO) hajója által a tengeren...
A brit haditengerészet kommandósai megostromoltak péntek éjszaka egy, a délkelet-angliai partoknál horgonyzó olasz hajót, amelyet afrikai potyautasok...
Ügynökséget hoz létre a Hungary Helps program hatékony megvalósításához a kormány – olvasható a Magyar Közlönyben pénteken...
Nemcsak Európában égető kérdés a migráció, hanem az Egyesült Államokban is. Egyesek nem kímélnek sem pénzt, sem...
Az európaiak többsége változatlanul a migráció miatt aggódik, arányuk tavasz óta folyamatosan emelkedik, a második helyen pedig...
Olyan európai parlamenti képviselőkre van szüksége az országnak, akik Magyarországot képviselik Brüsszelben, és nem Brüsszelt Magyarországon –...
Mintegy 29 ezer, Európába igyekvő migránst tartóztatott fel a líbiai partiőrség az idei év első kilenc hónapjában, sokukat pedig...
Lebukott a nyugati migránspropaganda, miután egyik ünnepelt sztárújságírójáról, a német Spiegel riporteréről, Claas Relotiusról kiderült, az elmúlt...
Napról napra egyértelműbb, hogy európai parlamenti választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a 2019-es választásnak...
Tizenhat határsértőt találtak egy német kamionban elbújva a magyar és román rendőrök a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen csütörtökre virradóra...
A magyar kormánynak az az álláspontja, hogy a migráció veszélyes, és meg kell állítani – mondta a...
Ártatlannak vallotta magát a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetésével vádolt...
Akár életem árán is védem hazámat az iszlám erőszakos inváziójával szemben – olvasható Dr. Prof. Papp Lajos Széchenyi-díjas...
A ‘függetlenobjektív’ CNN-en állítólag a tények számítanak, legalábbis a csatorna szerint, amelynek egyik legirritálóbb műsorvezetője, Richard Quest...
A police.hu beszámolója szerint elfogták azt a férfit, aki október végén próbált meg egy budapesti társasház lépcsőházában...
Rendkívül súlyos hibát követ el az ENSZ azzal, hogy a közgyűlés szerdai plenáris ülésén elfogadja a globális...
A svéd törvényhozás január 16-án fog harmadszorra szavazni a miniszterelnök személyéről – jelentette be Andreas Norlén, a...
A 2015 óta Németországba érkezett arab származású menekültek közül sokan válnak bűnbandák áldozataivá, különösen azok, akik egyedül...
Jó esély van a magyar stratégiai irányvonal megerősítésére – mondta Orbán Viktor miniszterelnök érkezésekor tett nyilatkozatában az...
Soros György le akarja járatni Magyarországot, amiért nem áll kötélnek a migráció kérdésében. Nem véletlenül nyilatkozták az...
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus...
Az ENSZ globális migrációs csomagja olyan eszköz, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki...
Több ezer ember tüntetett szombaton Rómában a migránsok jogaiért és tiltakozva a kormány migránsellenes politikája ellen. A...
Nem kizárólag külső forrásokból, hanem időnként európai uniós vezetőktől is származnak álhírek, például Orbán Viktor magyar kormányfőtől...
Nagyjából 140 millió euró (45 milliárd forint) támogatást ítélt meg Marokkó számára a megnövekedett migrációs nyomás kezelésére...
Viharos körülmények között sikerült visszaverni azt a támadást a brüsszeli csúcstalálkozón, amely arra irányult, hogy több pénzt,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS