Az észak-atlanti szövetség csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalícióhoz – jelentette be Jens...
Mintegy 2500 katona részvételével hétfőtől tizenkét napos hadgyakorlatot tartanak Panda fedőnéven az északkelet-lengyelországi Orzyszban az odatelepített nemzetközi...
Az Oroszország és a NATO közötti feszültség következményeként jelentősen emelkedett tavaly az orosz repülők miatti riasztások száma...
George Friedman-nel, az amerikai Geopolitical Futures alapítójával készített interjút a Figyelő. A szakértő a lapnak kiemelte, a...
A májusi NATO-csúcs két fő témája az lesz, hogy a tagországok jobban hozzájáruljanak a NATO költségvetéséhez, illetve...
Romlottak az orosz-amerikai kapcsolatok Donald Trump hivatalba lépése óta az előző washingtoni vezetés időszakához képest – jelentette...
A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lehet kérdéses, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam...
Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal csütörtökön Budapesten Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára – erősítette meg Havasi Bertalan,...
Május 25-én csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben a NATO-tagállamok állam-, illetve kormányfői – jelentette kedd este az AFP francia...
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter nem megy el áprilisban a NATO-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására, helyette a kínai elnök...
Montenegrónak az Európai Unióban van a helye, az ország felkészült, hogy a közösség tagja legyen – jelentette ki...
Montenegró biztosítékokat kapott arra, hogy az Egyesült Államok szenátusa ratifikálni fogja az ország NATO-csatlakozását, és arra számít,...
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint elkerülhetetlen a NATO megerősítése, mert biztonságpolitikai szempontból kritikus pontok vannak a világban....
Az Egyesült Államok erőteljesen támogatja a NATO-t – mondta Donald Trump amerikai elnök hétfőn a floridai Tampában,...
Konferenciát szervezett az Athenaeum Kiadó és a Republikon Intézet szerdán az A38-on. A rengeteg félelem és reszketés...
Az új amerikai védelmi miniszter, James Mattis, helyi idő szerint hétfőn délután telefonbeszélgetést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral,...
Soha ilyen jó remény nem volt még a szíriai rendezésre a polgárháború kirobbanása óta, megoldás azonban kizárólag...
Donald Trump szerint Angela Merkel német kancellár “katasztrofális hibát” követett el az “illegális” migránsok befogadásával. A pénteken hivatalba...
Nógrádi György szerint ma nincs háborús veszély a balti régióban. Főleg azért nincs esély a fegyveres konfliktusra...
Fel kell készülni arra, hogy „kis zöld emberkék” a Krím-félszigeti eseményekhez hasonlóan megpróbálnak zavart kelteni a balti...
Helyes az az álláspont, hogy az illegális migráció jelentette biztonsági kihívásra katonai válaszokat kell adni, vagyis szükséges...
A NATO és az Európai Unió képviselői stratégiai jellegű együttműködésről állapodtak meg kedden, mivel a több irányból...
Némely lelkesült haladó értelmiségi odáig ment a Trump győzelme feletti borongásban és borzongatásban, hogy nyomban kártyát vetett...
Basztyion típusú partvédelmi rakétarendszereket telepített Oroszország a Litvánia és Lengyelország közé ékelődő kalinyingrádi exklávéjába – jelentette hétfőn...
Teljesen biztos, hogy az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége idején is fenn fogja tartani az amerikai vezető...
Ritkán, de előfordul, hogy a csatolt ingyenes termék jobb, mint aminek az eladására szolgál. Ilyennel találkoztunk csütörtökön...
Kövér László bízik benne, hogy a Trump-kormányzat is fenntartja az USA elkötelezettségét az európai biztonság mellett, Szijjártó...
A NATO főtitkára szerint a Nyugat nemzedéknyi idő óta nem nézett szembe a jelenlegihez hasonló kihívásokkal, ezért...
Oroszország védelmi ellenlépésekre kényszerül amiatt, hogy a NATO, élén az Egyesült Államokkal, növeli támadó potenciálját a Szövetségi...
A NATO védelmi miniszterei megállapodtak abban, hogy a katonai szövetség zászlóaljakat telepít 2017-ben a Baltikumba és Lengyelországba...
Fényképkiállítás nyílt az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából hétfőn a NATO brüsszeli központjában. A...
Négy uniós állam védelmi miniszterének véleménye szerint az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén...
Európának egy olyan hadseregre van szüksége, amely képes megfelelni a kor kihívásainak és megállítani a migrációt, felvenni...
Határozottan elítélte az újabb észak-koreai kísérleti atomrobbantást Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteki nyilatkozatában. Barack Obama amerikai elnök új szankciókat...
Jelenleg is hidegháború zajlik, amelybe az USA a NATO-n keresztül Európát is belerángatta a gazdasági szankciókkal az...
Általában kerülöm a közelgő világkatasztrófákkal kapcsolatos híreszteléseket. Kínosan kevés előnyös – úgy értem, a hétköznapi cselekvéseket a...
A katonai együttműködésről és információcseréről folytatott megbeszélést hétfőn Bukarestben egy amerikai kongresszusi küldöttség, amelyet hivatalában fogadott Klaus...
Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a miniszterelnök által emlegetett közös európai haderővel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy...
Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a...
Magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben – mondta szombaton a magyar sajtónak...
A NATO nem konfrontációra, hanem konstruktív párbeszédre törekszik Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség...
Angliában EU-, az Egyesült Államokban NATO-szkepszis tombol. Az elnökválasztási kampányban Donad Trump kihasználva a szociális kártyát már a...
A kanadai védelmi minisztérium és a külügyminisztérium közös közleményben jelentette be csütörtökön, hogy Ottawa csapatokat küld Kelet-Európába...
Az utóbbi hetekben egész kis sorozatban tárgyaltuk a buzisugárvető működését. Egy gond azonban végig volt. Mi a...
Még pár nap se telt el a keddi, diplomáciai vitákat is kiváltó színlelt légicsapás óta, amikor az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS