Akár száz hallgató is részesülhet abból a rendkívüli ösztöndíjból, amit a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egyetemi Hallgatói Önkormányzata...
Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak...
A magyarországi járvány korai szakaszából származó harminckét vírusminta teljes genetikai analízisét végezték el pécsi kutatók. Az adatokból...
A koronavírussal kapcsolatos álhírek terjesztése miatt fogtak el és hallgattak ki egy férfit Pécsen – közölte a...
Időarányosan jól uralja a koronavírus-járványt Magyarország, a megbetegedések számát mutató görbe laposodott az elmúlt napokban – közölte...
Ismeretlen embert gázolt a Kaposvárról Budapestre tartó Zselic IC Szabadegyházánál, emiatt több vonat is kerülő úton közlekedik...
Gyurcsány Ferenc pécsi sajtótájékoztatóján kijelentette: az ellenzéki oldal átalakult az utóbbi időben; vannak, akik megerősödtek, vannak, akik...
Május 16-án, Pécsett lesz az első vidéki homoszexuális felvonulás. Az Összefogás Pécsért Egyesület – KDNP frakciója a...
A Pécsi Ítélőtáblát jelölte ki a Szeviép-ügy harmadfokú eljárására a Kúria – írta a Magyar Hírlap és...
Ha másban nem is, család- és gyermekellenes intézkedésekben továbbra is jeleskedik a baloldal. Érdemes volt Pécsett is...
A nyár közepén jelentették be, hogy jövő májusban a baranyai megyeszékhely adhat otthont elsőként a homoszexuális felvonulásnak...
Az emberi jogok világnapja alkalmából interaktív programot szervez a Zsolnay Kulturális Negyedben az Emberség Erejével Alapítvány –...
Kunszt Márta, a Gyurcsány-párt pécsi vezetője írta azt a családtagokkal, DK-s aktivistákkal és haveri cégekkel teli kívánságlistát,...
A Pécsi Polgári Közösség kezdeményezésére, hazaszerető fiatalok felhívására több százan vonultak fel Pécsett fáklyákkal csütörtök este a...
A teljes összeg 99 százalékát odaítélték már az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) csaknem ezermilliárd forintos,...
Több lövést is leadott gáz-riasztófegyveréből egy 21 éves férfi vasárnap hajnalban, Pécsen, miután ő és egy másik...
Saját őszinte meglepetésemre elfáradtam a Momentum Mozgalom nevű szervezet pécsi rendezvényére, amelyet „Környezeti vészhelyzet Baranyában, Európában?” címmel...
A Mindenki Pécsért–MSZP közgyűlési frakciója arról számolt be hétfőn, hogy menesztették/lemondott az MSZP-s Nyőgéri Lajos, a frakció...
Igazából még meg se kezdték hivatali működésüket az ellenzék frissen pozícióba került polgármesterei, máris több, korábban fideszes...
Páva Zsolt tiszta lelkiismerettel, biztos alapokat biztosítva adja át Pécs vezetését az utódjának, Péterffy Attilának. A mai...
Pécs a rendszerváltás és az utána következő két évtized nagy vesztese volt. Népessége megkétszereződött a második világháború...
A Mecsekhez hasonló pusztítást tervez a fővárosi, Péterffy Attila vezette cég, ezért másodszorra rendelt el változtatási tilalmat...
Amikor a pécsi ellenzék kitalálta Péterffy Attilát – vagy Péterffy Attila kitalálta, hogy pécsi polgármester akar lenni...
Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hat és fél év börtönre ítélt a Pécsi Ítélőtábla szerdán. másodfokon...
A Fidesz ifjúsági szervezete felháborítónak tartja, hogy a Demokratikus Koalíció és szövetségesei „egy erdőégetőt szabadítanának Pécs városára...
Közel 130 millió forintos veszteséget okozott az áram- és a gázszolgáltatónak egy fedett teniszpályákat üzemeltető pécsi vállalkozó,...
A magyar gazdaság jövőbeni sikerét az határozza meg, hogy a világgazdaság tempóját diktáló vállalatok az újításaikat hol...
Magyarország Közép-Európával együtt a növekedés motorjává vált a kontinensen, amiben nagyon nagy szerepet játszottak a vidéki városok...
A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint...
A kormány készen áll arra, hogy a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért által támogatott Vári...
A magyar miniszterelnököt egy sírgödörbe lökve ábrázoló posztot terjeszt Karácsony Gergely és Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési...
Pécsen is zajlik a nagy baloldali összefogás, méghozzá sokkal innovatív módon, mint a fővárosban vagy bárhol másutt....
A Magyarországot nyugati-keleti irányban átszelő, leendő M9-es autópályáról egyeztetett Szita Károly, Kaposvár kormánypárti polgármestere és Vári Attila,...
Csaknem százmillió forintból valósított meg fejlesztéseket a pécsi hajléktalan-ellátó rendszert működtető Támasz Alapítvány a baranyai megyeszékhelyen –...
Halált okozó testi sértés elkövetőjét keresi a rendőrség Pécsett, ezért ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki –...
Nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei; a tárlatnak otthont adó M21 Galériában átmenetileg mobil klímákkal próbálják biztosítani...
Két órán belül elfogták a rendőrök azt a huszonegy éves pécsi férfit, aki csütörtök hajnalban kirabolt egy...
Várhatóan Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke lesz a Fidesz és a...
Az egyházak hitéleti, szakrális tanításon túl óvodák, iskolák fenntartásán keresztül keresztény hitre, hazafiasságra nevelik gyermekeinket, gondozzák időseinket,...
Az LMP önállóan indul valamennyi pécsi választókerületben az ellenzéki párt Baranya megyei elnökségének csütörtöki közlése szerint. Mint...
Páva Zsolt az elmúlt harminc évben nagyon jelentős szerepet játszott Pécs életében, hiszen összesen 14 évig (ebből...
Nem indul újra a baranyai megyeszékhely eddigi polgármestere, Páva Zsolt az őszi választásokon. A Fidesz helyi csoportja...
Csalás miatt vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy gyógyszertári asszisztens ellen, aki jogtalanul használta egy vásárló...
A XXI. század soha nem látott kihívásaival szemben csak erős országoknak van esélyük, Magyarország ugyanakkor Orbán Viktor...
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a pécsi egyetemi vesztegetési ügyként ismert eljárásban a Győri Törvényszék pénteken a Pécsi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS