A törvény értelmében a Beva kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint felett az efölötti...
A Fővárosi Főügyészség indítványával egyezően szeptember 29-éig meghosszabbította a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi...
A Quaestor károsultak kártalanításának mostani szakaszában a hiányzó kötvényeket pénzkövetelésként vette figyelembe a Beva, ezért ezeknél a...
Indul a Quaestor-kötvényesek kártalanítása, az ügyfelek levélben kapnak tájékoztatást. Az egyéb értékpapírok tulajdonosainak és a hatmillió forintnál...
Az ügyészség elutasította az Együtt által a magyar kereskedőház Quaestorból való pénzkivonása miatt bennfentes információval való kereskedés...
Csaknem 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálta eddig a Befektető-védelmi Alap (Beva) és a Quaestor Károsultak Kárrendezési...
Neveket és összegeket is tartalmaz az a kimutatás, amelyet állítólag Tarsoly Csaba, a letartóztatott Quaestor-vezér éveken át...
A Quaestor vezetőjét 2001-ig egyáltalán nem is érdekelte a foci. A letartóztatásban lévő Tarsoly Csaba a rendőrségen...
Csányi Sándornak vannak félelmei, hogy a kormány az MFB-FHB-Posta-Takarékbank-takarékszövetkezetek csoportnak kedvez, és bejelentkezett, hogy részt venne a...
Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial...
A brókercég vezetőjének védője fellebbez a döntés ellen. A Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba és két társa előzetes...
A Napi Gazdaság úgy tudja, a Quaestor- és a Buda-Cash-botrányok után Földes Gyula, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...
A Fővárosi Törvényszék szerdán elrendelte a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását, írja a Magyar Nemzet. A...
A brókerbotrányok után hosszabbított nyitva tartást kellett bevezetni az OTP-nél, annyi új ügyfél érkezett, mondta Wolf László...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken visszavonta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. (Quaestor Értékpapír Zrt.) tevékenységi...
“Az uniós pénzek terén nem tartom szerencsésnek, hogy az a Miniszterelnökség alá tartozik. Ismerik a véleményemet Lázár Jánosról....
Kihagyják őket a kártalanításból, ezért felfüggesztik az ügyfélfogadást a debreceni Quaestor-iroda dolgozói. Nem tetszett a debreceni Quaestor-iroda...
A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Quaestor-ügy három érintettjének harminc napos előzetes letartóztatását – tájékoztatta a...
A Quaestor-ügy károsultjai szerveztek pártok részvétele nélküli közös civil demonstrációt szombatra. A tüntetés célja az előzetes meghirdetés...
Erkölcsi kötelességnek nevezte a Quaestor-ügy károsultjainak kártalanítását a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Budapesten. Tuzson Bence sajtótájékoztatóján ismertette a...
Gyors és kielégítő megoldást nyújtana a Fidesz kártalanítási javaslata a Quaestor-ügy károsultjainak – mondta Rogán Antal, a...
A Cégközlöny hirdetményben tette közzé, hogy a kötvénykibocsátásokat végző Quaestor Financial Hrurira Kft. március 19-én csődeljárás iránti...
A Quaestor-csoport, élén Tarsoly Csabával, becsapta az embereket és az államot, mondta el Lázár János a Giró-Szász...
Kihallgatták szerdán a nyomozók a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett Tarsoly Csabát – mondta el ügyvédje az Origónak....
Eddig 160 milliárd forintnyi vagyont sikerült lefoglalni a Quaestor-ügyben – közölte a Klubrádió műsorában szerda délután a...
A Quaestor a csőd előtt a kisbefektetőknek már csak egy hónapos határidővel vállalta a kifizetéseket, a Külügyminisztérium...
Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a vagyonkimentés szempontjából semmit sem jelent Orgován Béla tápiósági büntetett előéletű közmunkás...
Eddig annyit lehetett tudni, hogy amikor a Quaestor-csoport csődvédelmet kért, március 9-én egyúttal Orbán Viktorhoz is fordult...
A kormány honlapján közölte azt a levelet, amit Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport vezére küldött Orbán Viktornak arról,...
Demonstrációra készülnek a Quaestor-károsultak Budapesten. A tervek szerint április 11-én, az ellenzéki pártok demonstrációja előtt tüntetnek ők...
Sürgősséggel tárgyal a parlament a brókerek elszámoltatását előírt törvényjavaslatról, a Fidesz tovább szigorítaná saját indítványát, a Jobbik...
Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa a brókercég problémáiról március 9-én tájékoztatta levélben a miniszterelnököt, akkor, amikor azokat...
Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azoknak a hivatalos személyeknek, köztük akár kormánytagoknak is...
Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben – ezt közölte szombaton a...
Parlamenti belépőt kapott 2013 áprilisában a Miniszterelnökségtől Tarsoly Csaba Quaestor-vezér, a brókerbotrányban érintett nagyvállalkozó – tudta meg...
Őrizetbe vették csütörtök éjjel Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát, és gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt –...
A Quaestor-ügyben három embert előállítottak, a Hír24.hu értesülései szerint Tarsoly Csaba is köztük van. A Quaestor üggyel...
Vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért Tarsoly Csaba, csak a családját hagyják békén, és...
Először budapesti rendőrök kezdték el a nyomozást a Quaestor-ügyben, aztán némiképp váratlanul lecserélték őket tíz vidékire, tudta...
Orgován Béláról a falubeliek nehezen hiszik, hogy vezérigazgató lett egy százmilliárdokat kezelő pénzügyi cégnél. Eddigi életében jórészt...
A Győri ETO csődvédelmet kért, miután öncsődöt jelentett a klubot tulajdonló Quaestor-csoport egy cége. Csődvédelmet kért az...
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a QUAESTOR az eredetileg 60 milliárd forintra tervezett kötvény kibocsátási programját...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS