Barna Gergő erdélyi szociológus szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikere vagy kudarca a májusi európai...
Harminc napra ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság Olosz Gergellyel szemben; a Romániai Magyar Demokrata...
Románia modellnek számít, ahogy nyitottsággal és pozitív szellemben integrálta a nemzetiségek értékeit és hagyományait, ezért a nemzetiségek...
A magyarellenesség miatt többször megbírságolt Rares Bogdan román televíziós műsorvezetőt jelölte listavezetőnek a román Nemzeti Liberális Párt...
Azt tudjuk, hogy Gyurcsány mindenhez is ért; ezt országlása idején bizonyította, hiszen kilőtt szemek és államcsőd követte...
Laura Codruţa Kövesit, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre...
Hangulatkeltésnek nevezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője, Pászkán Zsolt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok...
A Romániában igazságtalanul bebörtönzött székely fiatalok ügye is azt mutatja, hogy Európában a külhoni magyarság emberi jogai...
Ferenc pápa idén június elején Romániába látogat. Az apostoli útja nagyobbik részét azonban magyarlakta területeken tölti, hiszen...
1988. augusztus 18-a. A családnak senki nem mert szólni a szökésről, ha ugyanis kiderül, mire készülnek, a...
Elkeserítő statisztikát közölt a román államelnöki hivatal. Több tízezer romániai gyerek várja haza külföldön dolgozó szüleit. A...
A volt román államfő az RMDSZ kongresszusa után Budapest revizionista törekvéseiről írt, és alkotmányellenes, az országot sértő...
A Sepsiszentgyörgyi Bíróság pénteki ítéletében első fokon érvénytelenítette azokat a bírságokat, amelyeket Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa...
Csak a második helyezést érte el – azt is holtversenyben – Laura Codruţa Kövesi a három európai...
Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, a bel-...
Laura Codruţa Kövesi, Románia volt korrupcióellenes főügyésze a legesélyesebb jelölt az európai ügyészség élére, amelyhez hazánk nem...
Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje – közölte kedden...
Az Adevarul nevű román napilap blogrovatában George Simion aktivista azt írja, hogy június elején Orbán Viktor magyar...
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta, az erre a célra megvásárolt magánházban...
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a...
Könyvvel a kezükben, orvosi maszkkal az arcukon, orvosi köpenyben tüntettek hétfőn délután a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány-...
Újabb két, Magyarországgal szomszédos romániai megyében, Arad és Temes megyében mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát...
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban – közölte szerdai számában...
A romániai németek elégedettek a román kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát – hangoztatta Paul-Jürgen Porr, a...
Sérti az alaptörvényt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a legfőbb ügyészség közötti együttműködés, amelyről 2009-ben, illetve...
Június 1-jén, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa – közölte Oláh Zoltán kanonok, a...
Betiltotta a bukaresti városháza azt a kormányellenes tüntetést, amelyet a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvénye alkalmából több...
Hogy lehet bírálni Orbánt? Ő lenne Európa hitleristája? Egyelőre azt látjuk, hogy Magyarország érdekeit védi, s amikor...
Elhárította a román elnöki hivatal azt a több, mint tízezer aláíró által támogatott petíciót, amelyben öt romániai...
Ismét epét hányhat az ellenzék, hiszen Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről a két ünnep között eltávolították...
Jelenleg is a csíkszeredai börtönben sínylődik Beke István és Szőcs Zoltán, a terrorizmus és államellenes szervezkedés vádjával...
Keddtől hat hónapon át Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a kelet-európai ország a tisztséget...
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkérdőjelezte egy szombati lapinterjújában, hogy Románia politikailag felkészült az Európai Unió...
Bukarest az uniós soros elnökség által megkövetelt semlegesség jegyében tartózkodott az ENSZ globális migrációs csomagjáról rendezett szavazáson...
Bajkai István, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra kéri...
Egy azonosítatlan fiatalember magyarellenes feliratot festett a bukaresti magyar tannyelvű Ady Endre Líceum kerítésére – közölte csütörtökön...
A román választók 69 százaléka szerint le kell váltani a Viorica Dancila vezette bukaresti kormányt, 21 százalékuk...
Dacian Ciolos volt miniszterelnök ultranacionalista román szervezet tagja volt Kolozsváron, Gheorge Funar polgármestersége idején – írja a...
A Nyugat Szövetsége (AVE) néven szövetséget hozott létre szombaton Románia négy nyugati nagyvárosa: Arad, Kolozsvár, Nagyvárad és...
A románoknak se volt kedve ünnepelni, mert csak a sikert lehet megünnepelni; és nem lehet tudni, mi...
Százkét évvel ezelőtt ezen a napon masírozott be a román fővárosba a központi hatalmak seregeinek részeként a...
Történelmi mélypontra, huszonöt százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága...
Ami a románoknak ünnep, az a magyaroknak sorstragédia – de hogyan látják ezt azok a fiatal értelmiségiek,...
Összeesküvés-elméletnek nevezte hétfőn Corina Cretu regionális politikáért felelős román uniós biztos Darius Valcovnak, a román kormányfő gazdasági...
Katonai parádéval, igazságok helyett ömlengő pátosztól hemzsegő elnöki beszéddel és Facebook-emlékművel ünnepelte meg Románia, hogy a magyarországi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS