Négy órakor lejárt a főpolgármester-jelöltek bejelentésére szolgáló határidő. Tíz jelöltnek sikerült összeszednie a szükséges ötezer aláírást, de a választási...
SZABÓ FRUZSINA ANNA- Pesti Mese/ Nullahategy Facebook- csoport Ütemes tapsot és dobpergést kérünk Hölgyeim és Uraim, ugyanis...
Döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges...
A főpolgármester kampányában a tapasztalatra épít, és a problémamegoldást helyezi előtérbe. Tarlós István a közrádióban azt mondta,...
A szerelvények már jövőre megújulhatnak, 2016 végére csak a 3-as metró legkritikusabb szakaszai készülhetnek el, az ország...
Falus Ferenc a Népszabadság csütörtöki számában megjelent vele készült interjúban úgy pontosította a “nincsenek politikai ambícióim” kijelentését, hogy „pártpolitikai ambícióim...
A volt tisztifőorvosnak nem esett jól, ami az utóbbi néhány napban az ellenzéki megállapodás körül történt. Hihetetlennek...
Továbbra is a baloldal budapesti főpolgármester-jelöltjeként viselkedik a MSZP-s Horváth Csaba, pedig nem ő, hanem Falus Ferenc...
Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson – jelentette be Schiffer András, a párt társelnöke...
Demszky Gábor volt főpolgármester azt javasolja a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy Bokros Lajost fogadják el közös főpolgármester-jelöltnek...
Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár élő adásban szólt be Tarlósnak Istvánnak, valamint a III. kerületi polgármestert is...
Bár egyetlen baloldali párt sem vállalja fel, Magyar György ügyvéd állítja, nem önjelölt a főpolgármesteri posztra. Az...
A leégett és életveszélyessé vált Andrássy úti palota sorsa már régen új fordulatot vehetett volna, ha az...
Megnevezték főpolgármester-jelöltjüket Schmuckék. Megválasztották a Szociáldemokraták pártjának önálló főpolgármester jelöltjét is Árok Kornél személyében – írja közleményében...
Ha a következő egy-két év alatt nem sikerül pénzt szerezni a 3-as metró felújítására, akkor le kell...
A főpolgármester a jelenlegi öt helyett három helyettessel dolgozna újraválasztása esetén. Tarlós István erről az InfoRádió Aréna...
A közlekedési vállalat az egyetlen cég, amelyről szívesen egyezkedne a kormánnyal a főpolgármester. Ha átvennék, a főváros...
A Fidesz–KDNP 1167 településen indít polgármesterjelöltet az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos. Az ország...
Osztolykán Ágnes 39 éves pedagógus, oktatáspolitikus, volt parlamenti képviselő lehet az LMP főpolgármester-jelöltje- írja az Index. Osztolykán...
Elfogadta a városligeti építési szabályzatot a Fővárosi Közgyűlés, ezzel megvalósulhat a Liget Budapest projekt, Európa legnagyobb múzeumfejlesztési...
Pénteki ülésén a Fidesz budapesti választmánya egyhangúlag Tarlós Istvánt javasolta a párt budapesti főpolgármesterjelöltjévé – tudta meg...
Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere az Együtt-PM egyik első számú főpolgármester-jelöltje, az ő indításáról már egyeztettek is...
Novemberig meghosszabbították a márciusban átadott 4-es metró szerződéseit vizsgáló nyomozást – írja a Magyar Nemzet. A lapnak a Fővárosi...
Demszky Gábor az Egyenes beszéd vendége volt, de amit mondott, abban talált kifogásolnivalót Tarlós István főpolgármester. „Meglepett...
A 61 éves ex-politikus hosszú évek után először adott interjút. Az ATV csütörtök esti műsorában törte meg a...
A főpolgármester szerint nincs olyan uniós szabály, ami alapján elvonhatnák Budapest közlekedési fejlesztési forrásait. Nem vonhatók el...
A Miniszterelnökség vezetője egy közmeghallgatáson azt mondta, a kormány márciusban garanciát vállalt a 3-as metró felújítására, de...
A Miniszterelnökség álláspontja szerint a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban, ahogy...
Az Index információi szerint Lázár János kancelláriaminiszter keményet húzott szinte első intézkedésként: magához vonta a rövid és...
A Jobbik minden jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy a választási rendszer tervezett változtatásai ne léphessenek életbe az őszi...
Nemcsak politikusi, hanem matematikusi képességekkel is rendelkezniük kell a három baloldali párt tárgyalóinak, ha győzni akarnak ősszel...
Még nem hivatalos, de nagy valószínűséggel ismét Tarlós István lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje az önkormányzati választáson –...
A főpolgármester-jelölésről tárgyalhat a baloldal közvetlenül az EP-választás után, mert az ellenzéki összefogásban többen nem tartják alkalmas...
Nemcsak a város működtetéséhez, hanem a fejlesztéséhez is elengedhetetlen az önkormányzati szerepvállalás, de csak jól működő városban...
Ha Tarlós István főpolgármester úgy dönt, hogy a következő önkormányzati ciklusban is folytatná a munkát, a Fidesz...
A BKK megállapodott a spanyol gyártóval: már 2015-ben leszállítják a villamosok nagy részét, amiért cserébe még tíz...
„Izmoznak a baloldalon a Tarlós helyére gyúrók” – írja az Index. A hírportál szerint a 10-8-as budapesti,...
„Az utolsó csepp volt a pohárban a jelen állás szerint megbukott több milliárdos trolibuszbeszerzés” – indokolta a...
„Hihetetlen, de elkészült” – kezdte beszédét Orbán Viktor a 4-es metró pénteki átadásán. A miniszterelnök szerint ez...
A fővárosi önkormányzat újabb pert nyert a Bálna (korábban CET) beruházással kapcsolatban, ezúttal a Magyar Külkereskedelmi Bankkal...
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség február 12-én kelt végzésében felfüggesztette a római partra tervezett gát vízjogi...
Tarlós István nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az őszi önkormányzati választásokon ismét induljon a főpolgármesteri posztért,...
„A baloldal tavasszal is nyerni fog Budapesten. Ez az A, a B és a C terv″ –...
Az Index hosszabb interjút készített Tarlós István főpolgármesterrel. A politikus nem törődik az őt kifigurázó mémgyártókkal, s...
A főpolgármester szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója olyat nem tett, amiért el kellene távolítani posztjáról,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS