Még az ítélkezési szünet előtt, június végén bíróság elé állnak a milliárdos csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel...
Nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy a volt angyalföldi alpolgármester, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő, Hiszékeny Dezső ötmillió...
Az országgyűlési képviselők és más, mentelmi joggal rendelkező személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészség vette át...
Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a 90-es évek egykori nehézfiúja, az alvilág hírhedt verőlegénye,...
Megérkezett a Fővárosi Törvényszéktől a Központi Nyomozó Főügyészséghez a Bene László volt országos és Gergényi Péter egykori...
Hét vádlott kapott felfüggesztett börtönbüntetést első fokon abban a labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelyben csütörtökön hirdettek ítéletet...
Öt évnél súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta perbeszédében Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselőre, egykori angyalföldi szocialista alpolgármesterre az ügyészség...
Visszavonta a tavaly novemberben enyhítésért bejelentett fellebbezését az ügyészség annak a vácszentlászlói borosgazdának az ügyében, aki fagyállót...
Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség a Buda-Cash Brókerház...
Bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség a Buda-Cash Brókerház...
Folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás keretében idézte tegnap délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Kovács Bélát, a Jobbik uniós...
B. János kalasnyikovval és három tárral érkezett kiskunhalasi ügyészségre, hogy végezzen a vezető ügyésszel, de emberére akadt....
Vádat emelt a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt nyomozója, Labanc Ferenc és társai ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség –...
Reggel 9 óra körül egy férfi kezdett lövöldözni a kiskunhalasi városi ügyészség épületében. A kalasnyikovval érkező B....
A Kúria elnökhelyettese, Kónya István után a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjével beszélgettünk a magyar igazságszolgáltatás helyzetéről és...
Nem alulról, hanem felülről szakadt át a Mal Zrt. zagytározójának gátja, így abban nem játszhatott szerepet az...
Az ügyészi vádirat ismertetésével és a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt D. Lajos meghallgatásával megkezdődött...
A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én kezdi tárgyalni másodfokon a Prisztás-gyilkosság ügyét – értesült a PestiSrácok.hu. A táblabíróság...
Befejezte a Buda-Cash Brókerház ügyében csalás és más bűncselekmények miatt tavaly februárban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó...
Vádat emelt a főügyészség Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettese ellen, akit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési...
Újra nyomozást rendelt el tavaly decemberben az ügyészség Szabó János rendőr zászlós több mint húsz évvel ezelőtti...
Tíz éve, 2006 februárjában veszett nyoma a Hajógyári-szigeten a fiatal focistának, Strehó Gergőnek. A nyomozóhatóság közigazgatási eljárásként...
A vád- és a nyomozó hatóság alapos munkát végzett, tiszta a lelkiismeretem – szögezte le a Magyar...
Csalás miatt vádat emelt a Portik-ügyek koronatanúja, a kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt Radnai László és társai...
A gyanú szerint kábítószerrel kereskedett három fővárosi hivatásos tűzoltó, akiket három civil társukkal együtt elfogtak és gyanúsítottként...
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emeltek a Magyar Állami Operaház két egykori vezető...
Már a rendőrség is keresi azt a szolnoki brókert, aki legalább 80 embert vert át és csalt...
Felgyorsulhatnak a büntetőeljárások a bíróságokon a Kúria Biszku-ügyben hozott ítéletének és iránymutatásának köszönhetően – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Fazekas...
Túlságosan enyhének tartja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Prisztás-gyilkosság miatt Portik Tamás elsőrendű és Hatvani István másodrendű...
A BKV-ügyben több feltételezett kulcsszereplőnek azért sikerült megúsznia a felelősségre vonást, mert nem volt elegendő bizonyíték az...
A vádat képviselő fellebbviteli főügyészség ügyésze szerint üzemeltetési és belsőellenőrzési hiányosságok miatt büntetőjogi felelősséggel tartoznak a vörösiszap-per...
Az V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy 49 éves férfit,...
Megszüntette a Fővárosi Főügyészség az alvilág hírhedt verőlegényével, Tanyi Györggyel szemben a Romkert felgyújtása miatt indult nyomozást – értesült...
Több mint négy éves tárgyalási időszak után január 28-án csütörtök első fokon ítéletet hirdetett a Veszprémi Törvényszék minden...
Felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt csupán két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte...
Külföldi turisták lehúzásáról, kilóra megvett belvárosi rendőrökről és illegális úton szerzett pénzekről beszélt Vizoviczki László volt bizalmasa,...
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt nyolc külföldi és nyolc magyar állampolgár ellen emelt vádat...
Tizenhárom év fegyházat kapott másodfokon az a pápai férfi, aki 2014 áprilisában olyan brutálisan bántalmazta édesanyját, hogy...
Hamarosan lezárja a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori nyomozója, a Tasnádi-per volt vádlottja, Labanc Ferenc és társai ügyében indult...
Összesen négy embert akart megöletni az a budapesti ügyvéd, akit emberölés előkészületével vádol a Fővárosi Főügyészség. A...
A vizsgáztatók meghallgatásával folytatódott tegnap a kenőpénzért könnyített számonkérést nyújtó nyelviskolák ügyében indult büntetőper a Budapest Környéki...
„Egy járókelő mentett meg egy kislányt az egyik szegedi óvodában, akit két nagyobb fiú vert agyba-főbe a...
Nem ért egyet a magyar alvilág korábban jól ismert alakja, Tasnádi Péter vesztegetés vádja alóli felmentő ítéletével,...
Volt titkosszolgálati emberek érintettségét is vizsgálja a rendőrség a London Brókerház egykori tulajdonosának, Reichardt Ignácnak a tizenhat évvel...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS