Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy befolyással üzérkedő volt ügyvéddel szemben, aki 15 millió forintot szerzett...
Többek között sikkasztás és csalás miatt ismét bűnösnek mondta ki a bíróság első fokon és ezért hat...
Várhatóan kedden hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények...
Az Origo úgy tudja, hogy bár megtérült a Simon Gábor okozta kár, vádat emel ellene az ügyészég költségvetési...
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese nem járult hozzá, hogy a svájci hatóságok jogsegélykérelem keretében tájékoztassák a...
Az MSZP egykori, VII. kerületi polgármesterét kétszer is elítélték, először jogerősen hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért egy év...
Januárban újra a Kúria elé kerül a tizenkilenc évvel ezelőtt történt maffialeszámolás, az 1996-os Prisztás-gyilkosság ügye – tudta...
Legalább három rendőr is érintett abban a csalási ügyben, amellyel összefüggésben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján...
Nyomozást indított a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a Visegrádi utcai központi okmányiroda több munkatársa...
Hagyó Miklós elsőrendű vádlott teljes felmentését kérte védője az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti...
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványára a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt...
Emberölési kísérlete miatt vették elő Galgóczi Erzsébet kisregényének és az abból készült filmnek a valóságos szereplőjét, akit korábban...
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy vélhetően egy nyereményjáték miatt zajlik nyomozás a TV2-nél. Bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz...
Már az Interpol is vizsgálódik a milliárdos pornógurunak, Gattyán Györgynek az Il Bacio di Stile luxusáruházát üzemeltető vállalkozása,...
A Lufthansa vasárnapi menetrend szerinti járatán egy amerikai útlevéllel utazó jordániai utas elkezdte a pilótafülke ajtaját ütlegelni,...
Titkos dokumentumokat nem tártak elé, részletes vallomást tett, mindent elmondott, amit tudott – közölte a jobbikos politikus a Magyar...
Jogerősen négy és fél évre súlyosbította Kiss Ernő vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott börtönbüntetését a...
Négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte befolyással üzérkedés miatt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornokot pénteken a Fővárosi Ítélőtábla. A tábornokot július...
Újabb gyanúsítottjai vannak a terézvárosi ingatlanpanama ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozásnak – tudta meg a...
A bukaresti táblabíróság kedden, kevéssel éjfél előtt harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye...
Felmentette a Moszkvai Kereskedelmi Képviselet vádlottait, Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet a hűtlen kezelés, Horváthné Fekszi Márta volt...
A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet hat tagját vették őrizetbe pénteken. A szicília ügyészség szerint a maffia merényletet...
A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb 8 pénzügyőrét hallgatta ki gyanúsítottként a záhonyi...
A rendőri vezetők megvesztegetésével is vádolt Vizoviczki László élettársa és anyósa az azóta elhunyt adószakértő, Szebellédi István...
Tovább nyomoz az ügyészség a volt honvédelmi államtitkár, egykori szocialista, jelenleg DK-s képviselő, Vadai Ágnes honlapja ügyében...
Kedden kezdi tárgyalni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is...
Ismét indítványozta Zinner Tibor jogtörténész kizárását a Biszku Béla ellen folyó eljárásból a védelem – olvasható a...
Ügyvédei kezdeményezték Galambos Lajos („Lagzi Lajcsi”) szabadlábra helyezését, ugyanis úgy vélik: a zenész ellen nem használhatók fel...
Vádlottként hallgatta ki pénteken a román legfelső bíróság Victor Ponta volt román miniszterelnököt az úgynevezett Turceni-Rovinari perben,...
A fővárosi főügyész elmondása szerint tavaly megháromszorozódott a feltárt korrupciós esetek száma, s Budapest bűnügyi statisztikája is...
Elsőfokú ítéletet hirdetett a 2006-os őszi események miatt a rendőri vezetők perében a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa. A...
Orosz Mihály Zoltán olyan teológiai akadémián szerzett doktori címet, amely nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori...
Minden jel szerint megindult a nyomozás a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál (az egykori kamaránál), amit a Budapesti...
Tagadták bűnösségüket a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt rendőri vezetők perében az utolsó szó jogán meghallgatott vádlottak...
Feljelentette egy magánszemély Novák Előd jobbikos képviselőt a vasárnapi emlékmű-rongálási kísérlete miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen –...
Aránytalannak és túlságosan is enyhének tartja a Fővárosi Főügyészség a Tanyi Györgyre első fokon kiszabott három év...
A Budaörsi Járási Ügyészség csütörtök reggel indítványt tett mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére abban az ügyben, amelyben...
Tíz évig vehettek fel hamis nyelvvizsga-papírokkal pótlékot váci főrendőrök, írja a Blikk információi alapján az Index. Három embert...
Az ügyészség a jelenlegi helyzetet az év végéig tudja a rendelkezésére álló erőforrásokból, ideiglenes megoldásokkal kezelni, ha...
Tizenhárom újabb migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási Ügyészség határzár tiltott átlépésnek bűntette miatt –...
Decemberben folytatódhat a romagyilkosságokhoz kapcsolódó, közokirat-hamisítással vádolt, első fokon bűncselekmény hiányában felmentett katonai titkosszolgák büntetőügye a Fővárosi...
A Fővárosi Törvényszék másodfokon helyben hagyta a Budai Központi Kerületi bíróság végzését, amely két hónappal, szeptember végéig...
Megfellebbezte az okirat-hamisítással vádolt katonai titkosszolgák ügyében hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült...
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség nem ért egyet azzal, hogy az elsőfokú bíróság – eltérve a befolyással üzérkedésért...
Mégis bíróság elé állítják azt a férfit, akit 2013-ban azzal gyanúsítottak meg, hogy bántalmazta és savval öntötte...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS