Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt...
A szicíliai Catania ügyészsége elállt a vádemeléstől Matteo Salvini belügyminiszterrel szemben az olasz partiőrség Diciotti nevű hajója...
Különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Index egyik újságírója ellen, aki a...
A négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színleltek azért, hogy így szerezzék meg az I....
Vádat emeltek egy lábatlani férfi ellen, mert öt éven át tiltott szerrel kereskedett, amivel közel 2,5 millió...
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a kurd nemzetiségű férfival és nővel szemben, akik a Kurd...
Vádat emeltek azzal a férfivel szemben, aki 2012 novemberében baltával agyonütötte lakótársát, majd a holttestet néhány nap...
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség két pénzügyőr ellen, akik két...
Száznál több migráns Nyugat-Európába juttatásával gyanúsítanak egy iraki és öt magyar férfit, akik ellen a Komárom-Esztergom Megyei...
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt vádat emelt a...
Összesen 168,5 millió forintos csalás miatt emeltek vádat Kőrös Gusztáv solti cigány önkormányzati vezető, a Demokratikus Koalíció...
Több mint kétmilliárd forinttal károsította meg ügyfeleit a Quaestor-ügy nyolc terheltje, akik ellen csütörtökön nyújtott be újabb...
Vádat emelt az ügyészség egy román férfival szemben, aki 28 migránst próbált kisteherautója rakterében Magyarországon keresztül Nyugat-Európába...
Uszítás és az egyesülési jog megsértése miatt vádat emelt a grazi ügyészség az Osztrák Identitárius Mozgalom (IBÖ)...
Amerikai szövetségi nyomozók bejelentették csütörtökön Detroitban, hogy egy nagyesküdtszék vádat emelt Martin Winterkorn, a Volkswagen volt vezetője...
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki több mint tizenkét alkalommal ütötte...
Tizenhét rendbeli előre kitervelten elkövetett emberölés miatt emeltek vádat szerdán a floridai Parklandban történt iskolai lövöldözés gyanúsítottja ellen. A...
Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata...
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik...
Több jegyellenőrt ököllel megütött, és egyikük orát eltörte Budapesten az a férfi, aki azt sérelmezte, hogy meg...
A kisoroszi önkormányzat belső vizsgálatot indít a szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik miatt- írta meg a 888.hu....
A politikus az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél...
A Jobbik EP-képviselője, Kovács Béla ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) állam elleni és költségvetést károsító, továbbá...
Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át...
Heteken belül döntenie kell a nyomozó ügyészeknek a Bőnyben több mint egy éve elkövetett rendőrgyilkossággal gyanúsított id....
Vesztegetési pénz átvétele közben tettenért volt kormánytisztviselő és társai ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, az érintettek...
A vád szerint a vádlott – a kutya gazdája – gondatlansága miatt a terrier fajtájú kutya kiszökött...
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy budapesti székhelyű könyvkiadó vezetője ellen nemzetiszocialista rendszer...
Vádat emelt a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon vezetőjével szemben a Fejér Megyei Főügyészség; a vád folytatólagosan megvalósított,...
Súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 61 éves...
Négy fiatalkorúval és ötödik, felnőttkorú társukkal szemben emeltek vádat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt – közölte a...
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi...
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak ellen befejezték a büntetőeljárást és...
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki március 16-án gépkarabéllyal több lövést...
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség egy sombereki mezőgazdasági...
Kerítéssel és más bűncselekményekkel vádol a Ceglédi Járási Ügyészség egy abonyi férfit, aki több nőt prostituáltként dolgoztatott...
Vádat emeltek hétfőn a New Yorkban és a szomszédos New Jersey szövetségi államban elkövetett robbantások gyanúsítottja, Ahmad...
Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség az ellen a nő ellen, aki...
Bele is halhatott volna sérüléseibe az a hajléktalan, akire mindenféle indok nélkül támadt két férfi Kapuváron. A...
Bíróság elé áll a szegedi parkolási botrány miatt Solymos László MSZP-s alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző és...
Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki bankkártyák megcsapolásával biztosította...
Terrorizmus címén vádat emelt szombaton a belga ügyészség három ember ellen a brüsszeli öngyilkos merényletekkel összefüggésben. A...
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a román férfival szemben, aki tavaly november 14-én...
Vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség egy román férfi ellen, aki 28 migránst egy kisteherautóba...
Vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói egy Békés megyei közhasznú egyesület vezetőjével...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS