Kálmán Olga után másik két ATV-s sztárműsorvezetőt, Rónai Egont és Beleznay Endrét is bombaajánlattal környékezte meg a...
Kellemes ünnepeket! Egy mondat ugyan első hallásra nem hangzik szörnyűnek, azonban mégis a karácsony elleni háborúnak lett...
A korábban abortusztablettával áldoztató, papnak öltözött feministának és társainak érvelését fogadta el első fokon a bíróság, amely...
Cecilia Wikström, az Európai Parlament Polgárjogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának liberális elnöke októberben úgy fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak...
Németh Szilárd, az ATV vezérigazgató-helyettese elárulta a Magyar Időknek, hogy az elmúlt hetekben az ATV több meghatározó...
Egy ideje már Bienerth Gusztávot emlegetik a Magyar Úszó Szövetség elnöki címére legesélyesebb jelöltként, ám a napokban...
Tíz helyszínen emeltek utcai akadályt csütörtök reggelig az észak-olaszországi Milánó belvárosában a berlinihez hasonló kamionos terroristatámadások megakadályozására....
Közös megegyezéssel mondta fel Tiszavasvári önkormányzata az Orosz Mihály Zoltán által jegyzett Becsület Légiójával az együttműködési megállapodást,...
Valami Zsohár Zsuzsa (alliteráló nevű) kendős bölcsészasszony, a májgréjsön éjd volt szóvivője lelépett Österreichbe. A derék perszóna...
Megtalálták a hétfői berlini gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjének egy igazolványát, a kamion vezetőfülkéjében fellelt dokumentum szerint az...
Megszereztük a meghökkentő magyar kémbotrány vádiratát, amiben nem kevesebbet állít az ügyészség, minthogy a Pentagonnak, az IMF-nek,...
Az Iszlám Állam terrorszervezet nevét adta a berlini kamionos merénylethez – jelentette kedd este a dzsihadista szervezet...
Szabadon engedte a rendőrség azt a 23 éves pakisztáni férfit, akit a hétfő esti berlini merénylettel összefüggésben...
Több szempontból különlegességnek számít Hosszú Katinka, mert az úszásban és azon kívül is úttörő munkát végez. Saját...
Angela Merkel, hivatalos Facebook-oldalán kevés meleget, de annál több hideget kapott a hétfő esti, berlini terrortámadás után....
Mi a teendő akkor, ha embertársaink egy része, nem kis része, megőrült? Elmebetegek ugyanis azok az emberek,...
A traumatizált, alulszeretett és integrációban megrekedt, megbélyegzett afgán tini sétált kódorgott Berlin utcáin, amikor spontán a kezébe...
Még szökésben lehet a hétfői berlini karácsonyi vásárnál történt támadás elkövetője – értesült a Die Welt. Közben...
„Ki kell mondanunk, terrortámadás történt” – nyilatkozta a terrortámadás óta először megszólaló Angela Merkel. A német kancellár...
A hétfő este elkövetett berlini merénylet után kijelenthető, hogy Angela Merkelék integrációs politikája végleg megbukott – nyilatkozta...
Levélben fejezte ki megdöbbenését és együttérzését a berlini merénylet kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárnak...
Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy...
Most már biztos: Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a következő négy évben – adta...
Szinte számítani lehetett rá, hogy a Tanítanék Mozgalom követve szokását, egy újabb meghökkentő bejelentést tesz az 5...
Fegyveres merényletben életét vesztette hétfő este Oroszország ankarai nagykövete. Az orosz diplomatára egy 22 éves, szolgálaton kívüli...
Néhány tucat ember tüntetett szolidaritásból a lengyel követség előtt vasárnap délután. A jelenlévők szerint a lengyel demokrácia veszélyben...
Mint az már számtalanszor bebizonyosodott a sajtótörténet, a történettodomány és a világbölcselet mélységes mély, sőt feneketlennek nevezett...
Ma az elektorok megválasztják az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét, nagy valószínűséggel Donald Trumpot. Az 538 elektor...
Antidemokratikus világot építenek Soros György szervezetei, amelyek a milliárdos spekuláns utópiáját akarják megvalósítani, ezt egyetlen kormány sem...
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna… annyit tesz: inkább fogjuk be, ha valamiben nem vagyunk biztosak, ha másért...
„Ha én elkezdem magát szurkálni egy késsel, mert az én huszonegy évemmel kapcsolatban csak az elmúlt fél...
Az aranyvasárnapot duplán bearanyozó hír, hogy Kálmán Olga, az ATV, az Egyenes Beszéd műsorvezetője februártól a Hír...
Stílszerűen, három góllal búcsúzott Nikolics Nemanja a lengyel Legia Warszawa együttesétől. A magyar válogatott csatára valószínűleg Amerikában,...
Andor László közgazdász, volt uniós biztos lehet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje 2018-ban – tudta meg a Magyar...
Megkapó az igyekezet, ahogy bizonyos think tankok köré gyűlt „civil” és ellenzéki szerveződések próbálnak pont ugyanazon a forgatókönyvön...
Első fokon bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Üröm ex-szocialista polgármesterének, Laboda Gábornak a sleppjéhez tartozó...
Ónos eső miatt lejegesedett több autópályaszakasz az éjszaka Borsod, Heves és Pest megyében, a jegesedéssel érintett szakaszokon...
Kálmán Olga felmondott az ATV-nél, és hamarosan már az új munkahelyén, a HírTV-n folytatja – tudta meg...
Vona Gáborra nem lehet számítani a nemzeti ügyekben. Ez egyértelműen kiderült az alkotmánymódosítás elutasításakor is, amikor összevissza...
Nem fogok úgy viszonyulni az „aleppói” eseményekhez, mintha megérintenének. Egy pillanatra sem. Az általános, nagy emberi szenvedés...
Hétszázmillió forintért próbálják elárverezni a fekáliától és a migránsok által hátra hagyott mocsoktól bűzlő egykori MDP-MSZMP-MSZP-székházat a...
Teljes káosz tört ki a lengyel parlamentnél péntek éjjel, amikor a sajtó korlátozása ellen demonstráló tüntetők az...
Molnár Zsolt, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, az MSZP parlamenti képviselője volt a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorának...
Felmentette Staudt Gábort a rágalmazás vádja alól pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A jobbikos képviselőt Balajti...
A migrációs válságban minden azon áll vagy bukik, hogy zárjuk-e a határokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS