Végre kiderült!


Orosz békaemberek hekkelték meg a német választásokat is! A tegnap esti sokkot követően már szalagcímben és brékingnyúzban hozza a fakenyúz-szí-en-en, a diewelt és az á-er-dé.

Az éjszaka készült, minden részletet feltáró oknyomozó riportokból kiderült, hogy amikor Putyin Budapesten járt, és tiszteletét tette a Dzsúdó Világbajnokságon – akkor persze senki nem értette, mit keresett itt -, az valójában figyelemelterelés és fedett akció volt.

Igen!

Mert közben az elnöki különgépen megbúvó békaemberek kiosontak Ferihegyről a Szanyi kapitány által gyanútlanul átvágott kerítésen át a vecsési káposztaföldek felé, ahol a helyi sváboktól megszerezték Angela Merkel iPhone-jának titkosan őrzött PIN-kódját. Azt ürgebőrbe varrták, majd a mit sem sejtő soroksári svábokat felhasználva kijutottak a Dunára. Ott az éjszaka leple alatt alámerültek, és – miközben a magyar és a nemzetközi sajtó azt elemezte, hogy Putyin és Orbán miről beszélgethet a VIP páholyban – egyetlen levegővel felúsztak egészen Frankfurtig.

Innen a történet ismert.

Az orosz hekkerek Merkel iPhone-jának PIN-kódjával behatoltak a szigorúan ellenőrzött német állami médiába és ezen keresztül immár könnyen eljutottak az összes választóhoz. Minden németek mamikája, a soha nem látott népszerűségű, a jelentős számú helyi muszlim közösség által is szeretve szeretett Angela Merkel és pártja annyi szavazatot veszített, hogy a korábban sosem volt parlamenti párt, az AfD – a demokratikus Németországban példátlan nyitással, hála az arányos és igazságos német választási rendszernek – egyből 13%-kal jutott be a Bundestagba. Ahol azonnal be is jelentették, hogy kormányzati szerepre tartanak igény.

Abban a demokratikus Németországban, ahol ilyen – az orosz hekkerek megjelenéséig – elképzelhetetlen volt. Kell-e ennél több bizonyíték, hogy Putyin keze van a dologban? Egyes elemzők próbálják ugyan az AfD előretörését az illegális migrációval magyarázni, de mi tudjuk, hogy ez csak terelés. Szemen szedett hazugság. A németek szeretik a migrációt, különösen a mindenféle idegeneket, náluk rendkívül fejlett a Willkommenskultur, náluk jobban senki nem szereti a multikultit, így az egyetlen ésszerű és reális magyarázat: Putyin és a békaembereknek álcázott orosz hekkerek.

Azóta az is kiderült már, hogy orosz hekkerek plakátolták teli Berlint is olyan, Putyint ábrázoló színes plakátokkal, amelyeken azt követelik – színtiszta német nyelven (Hoch Deutsche) -, hogy “Wöhlen Sie Putin zum Kanzler”. Ilyet békés német választó akkor sem tenne, ha a szembeszegüléssel az életét kellene feláldozni.

Így gyűri maga alá a mindenre elszánt gonosz Putyin az egész világot! Előbb Amerikát hekkeli meg, utána Hollandiát, ahol fél éve nem tudnak kormányt alakítani, majd most Németországot… Hamarosan Ausztria következik…

Időben szólok, figyeljetek az orosz hekkerekre, mert bármire képesek!.

Talán még arra is, hogy 2018-ban szétverjék a szorosan együttműködő, megbonthatatlan magyar baloldal és a cukisodó Jobbik gyümölcsöző koalícióját, hogy aztán – egy szemöldökcsipesszel leszámolva Vona Gáborral – az így ártalmatlanná tett Jobbik után a baloldali pártokat egyenként morzsolják fel; ezzel segítve kormányra az amúgy teljesen esélytelelen Orbánt és a recsegve-ropogva működő, már-már széthulló Fideszét.

Ez a KGBéla titkos akció, pszt!

Én mondom, figyeljetek a békaembereknek öltözött orosz hekkerekre, mert bármire képesek! Választásokat döntenek el, országok sorsát határozzák meg, az egész világ a kezükben van!

Isten óvja Németországot! Isten óvja Angela Merkelt…


  Nahát

Egy hozzászólás van

  1. Péter Pál

    Be kell az ürgebőrt is tiltani !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük