Ingatlanfejlesztési tapasztalat és pénz nélkül akart vásárolni palotát az Andrássy úton egy cég ügyvezető igazgatója, akit tegnap tanúként hallgatott meg a Fővárosi Törvényszék – tudta meg a Magyar Nemzet. A terézvárosi ingatlanpanama-ügy tárgyalásán elhangzottak szerint a perben szereplő műemléki házak egyikének vevője stróman lehetett. A vételárat egy ismeretlen befektető fizette ki, a vád alapján több mint félmilliárdos kárt okozva.
Üzlethelyiségek bérbeadásából kívántuk finanszírozni az Andrássy út 3. szám alatti palota fenntartását, míg a felújítást hitelből fedeztük volna – mondta tegnap a Fővárosi Törvényszéken csak 19. számú tanúként emlegetett volt cégvezető. Az A3 Expressz Kft. a műemléki ingatlant 2004-ben az MSZP–SZDSZ-es vezetésű képviselő-testület döntése alapján vehette meg 328 millió forintért úgy, hogy az ingatlan jó állapotban volt, s a hivatalos szakvélemény szerint 1,2 milliárd forintot, lakókkal együtt is több mint 900 millió forintot ért.
A bíróság kérdésére a hölgy elmondta: ügyvezetőként sem a jogi, sem a pénzügyi kérdésekhez nem értett, valójában pénze sem volt a vásárlásra. – Projektcég voltunk, nézelődtünk, s megtettük az ajánlatunkat Terézváros önkormányzatának az ingatlan megvásárlására. A helyi vagyonkezelőhöz az utcáról mentünk be, s onnan kaptuk az információkat. Újsághirdetésben és faliújságon is láttuk, hogy az önkormányzat el akarja adni a palotát – vázolta a 19. számú tanú. Hozzátette: sajnos a szerződéskötés után derült ki, hogy az üzleteket mégsem tudják hasznosítani, mert azok bérlői határozott idejű szerződéssel rendelkeznek, s őket nem lehet kitenni. – Az egykori ügyvezető igazgató elmondta: a 328 milliós vételár tíz százalékát előbb foglalóként, majd előlegként fizették volna ki, de ezt végül egy befektetőcég tette meg, amely felvásárolta tőlük az A3 Expressz Kft.-t. Végül a titokzatos befektető fizette ki a korábban a Postamúzeumnak is helyet adó Saxlehner-palotát.
Fürst György volt MSZP-s alpolgármester, elsőrendű vádlott szerint mindez „jó üzlet volt”. Őt és tizenhárom társát eddig két Andrássy úti palota áron aluli eladása miatt hűtlen kezeléssel vádolják. Az ügyészség heteken belül további tíz ingatlan ügyében emelhet vádat, a vélelmezett kár pedig már elérheti a 2,5 milliárd forintot – emlékeztet a lap.
Magyar Nemzet Online
Facebook
Twitter
YouTube
RSS