Igazából kellemetlen helyzetbe került a Kormány, hogy épp akkor kell regnálnia, amikor 25 éves a Rendszerváltás. Mert a Rendszerváltás a mai napig egy olyan ünnep, amit nem lehet ünnepelni. Megemlékezni meg azt jelenti, hogy feltépjük a fájó sebeket.
KOVÁTSY GERGŐ – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport
25 év nem csupán azt jelenti, hogy fogjuk magunkat, és visszagondolunk a gyerekkorunkra, a kisdobos és úttörő-gyűlésekre, pontokra, majd a bámulásra, ahogy egyszer csak megtörténtek a dolgok, majd az azt követő keserves évekre. 25 év azt is jelenti, hogy felnőtt egy generáció, akik már nem a kommunizmushoz viszonyítják magukat, és bár kevesen vannak (hisz az elmúlt 25 évben eléggé magunkkal voltunk elfoglalva a gyermekgyártásban való serénykedés helyett) de szép lassan átveszik a helyünket, és akkor valóban el fog jönni egy új világ.
Aki amúgy ma Magyarországon él – őket, a Rendszerváltás-generációt leszámítva – valójában mindenki úgy állította be a személyiségét, hogy a kommunista – nem kommunista válaszvonal jelentette az ország két oldalát. Akárhogy szépítjük, meg cifrázzuk, az, hogy hazánkban volt egy úgynevezett „baloldal” és létrejött egy úgynevezett „jobboldal” egyáltalán nem elvi, értékalapú, ideológiai vagy racionális döntések sorozata, hanem egyszerű „komcsi – nem komcsi” történet volt. Ezért sem érthetik meg soha a nyugati államok a posztkommunista országokat, mert náluk a meghatározó társadalmi törésvonalak teljesen mások. A posztkommunista térségben két féle ember élt. Azok, akik haszonélvezői, vagy szimplán élvezői voltak a kései Kádár-kor langyos vízének, és azok, akik nem. A haszon és élvezők voltak a „komcsik”. A csókosok, a haverok, a Hálózat, vagy a teljesítmény nélkül itt-ott ellébecoló tömegek, akik tanácstalanul, sőt dühödten nézték a rendszerváltozás következményeire. Ők – leegyszerűsítve – a komcsik. Azok, akiknek szotyogtattak az urambátyám gulyáskommunizmusból. A másik oldalon meg azok voltak, akik ebből kimaradtak. Vagy mert kihagyták őket, vagy mert nem akartak részt venni benne. Ilyen is volt, nem csak a kapitalizmust lehet kívülről bírálni, mint a 68-asok próbálták, hanem a kommunizmust is. Az elsőt „felülemelkedve”, a másodikat alámerülve, kibekkelve.
Mindkettőben voltak fokozatok, hisz lehetett valaki egy igazi véres kommunista, aki élet-halál ura volt, és egyszerű Trabant-várományos pedagógus, mint a Good Bye Lenin anyukája, vagy strandpapucsos, trikós, joviális, sörhasas TSZ-elnök. Jóravaló, jófajta egyszerű emberek, akik azért mégis csak komcsik. Hisz ismerik a titkárt, a bizalmit, az osztályvezetőt, helóval köszönnek a Pártházban, még ha nem is párttagok. Rendes komcsik. És voltak a véresszájú jobboldaliak, az igazi kemény ellenállók, egykori ötvenhatosok, a megfigyeltek, feljelentettek, megfélemlítettek, letartóztatottak, elvertek. Ők voltak a jobboldal magja, az igazi „jobbosok” . De már ekkor is a „rendes” komcsikkal együtt élték napjaikat, az „egyszerű ellenzékiek” akik nem hangoskodtak, nem lázadoztak a sorsuk ellen. Pont úgy nyaraltak, várták a Merkúrnál a kocsit, ahogy a „rendes komcsik” csak épp elmentek templomba néha, meg otthon beszélgettek Trianonról és a padláslesöprésekről. Olyan családok voltak ezek, ahova amikor az ember kisdobos fia hazament a gyűlésről, egy halk mozdulattal levetették róla az előszobában a kis kék nyakkendőt, ami aztán feltörlő rongyok mellett hevert egy hétig a kis koloniál komódon, ami még a nagyitól maradt meg a Háború előttről.
Kár lenne tehát felülni annak a hamis szólamnak, hogy az „ország megosztottsága” a politikusok, de főleg annak a kócos szakállas liberális, mára pocakos, joviális konzervatív csávónak a hibája, akinek 25 évvel ezelőtti, felkavaró beszédét most a nosztalgiázni vágyó komcsik és az ingyenkoncert szókapcsolatból az ingyenre izgalmi állapotba kerültek jól ki is fütyülték.
Mert hát eltelt 25 év, és amikor összegyűlik a Nép, hogy ingyen megnézze ingyenesen az Omegát és a Scorpionst, valószínűleg nem a berlini fal leomlását, az ellenzéki kerekasztalt, a Duna-gate körüli ködöket, a taxissztrájkot és hasonlókat fogja visszasírni, hanem azt, ami előtte volt. Azt a kis nyugis kis időszakot a Trabival, a nyaralóval, a beutalós üdülésekkel, trikóval és strandpapuccsal. Ennek lett vége ugyanis ekkor, és váltak láthatóvá a már korábban is meglévő törésvonalak. Eltelt 25 év, és azon kell észrevenni magunkat, hogy lettek újak. A baloldali média – amelyik sírni tud, ám közvélemény formáló ereje ettől még nagy – most azt próbálja bizonygatni, hogy a „fideszesek” lettek 25 évvel később a komcsik. Az uramok és bátyák, a csókosok, a hálózat, akik „majd elintézik Józsikám”. És – valljuk be – ebben van is valami. De a hasonlóság nem azonosság, mert felnőtt egy nemzedék, akik most épp azok, akik mi voltunk akkor. És most ők érzik azt, amit az a szakállas liberális csávó, és az ő érzéseik mögé akarnak belopózni a komcsik. Igen, a régiek, és az újak egyaránt. Fütyülnek.
A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Steinmetz Anikó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS