Pesti Srácok

Magyar Péter listát tett közzé az ATV munkatársainak felekezeti hovatartozásáról, Hont szerint a faji regisztráció lehet a következő lépés

Magyar Péter listát tett közzé az ATV munkatársainak felekezeti hovatartozásáról, Hont szerint a faji regisztráció lehet a következő lépés

Átlépte a Rubicont Magyar Péter, a Tisza párt elnöke ugyanis nemcsak, hogy durcás gyerekként rohant ki az ATV stúdiójából hétfő este, de utána közösségi oldalán hozta nyilvánosságra azt a listát, amelyben több ATV-s munkavállaló, szerkesztő, főszerkesztő vallási hovatartozását tüntette fel, méghozzá úgy, hogy az érintettek, akik ehhez aligha járultak hozzá, a közzétett munkakörük alapján beazonosíthatóvá váltak. Hont András a történtek után Facebook-oldalán azt írta: szerinte a faji regisztrálás lesz a következő, amivel Magyar Péter folytatja majd közszereplését. Az eset rendkívüli felháborodást keltett, az ATV közleményt adott ki, majd munkatársuk, Morvay Péter is reagált a Tisza párt elnökének listázására.

Még Magyar Pétertől is váratlan volt az a viselkedés, amit Jakab Péter-i magasságokból mutatott be hétfőn este az ATV stúdiójában. A laza másfél perces performanszot követően (kirohant a stúdióból) nem fejezte be ámokfutását: közzétette a csatorna munkatársairól készített listát, amin az ATV munkatársainak vallási hovatartozását is feltüntette. Majd követelte – mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetője –, hogy több megszólalási lehetősége legyen a köztelevízóban. Facebook-posztjában azt írta:

Hétfő este egyébként Magyar megszakította az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott élő interjúját, másfél perc után elköszönt és elsétált, faképnél hagyva Rónai Egon műsorvezetőt. Ezt követően Magyar Péter egy Facebook-posztban nyilvánosságra hozta több ATV-s munkavállaló felekezeti hovatartozását. Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke másfél perccel azután, hogy Rónai Egon átadott számára az ATV Egyenes beszéd cím műsorában egy dossziét arról, hogy a kampány során 6 alkalommal volt az ATV élő műsorainak vendége (Heti napló, Start, többször Egyenes beszéd), és hívták az EP-listavezetők tévévitájára is, ahová ő nem ment el, és megkérte, hogy a továbbiakban ne terjesszen valótlanságot a csatornáról, Magyar először megismételte, hogy szerinte márpedig őt bizonyos időszakban nem hívták meg, és az ATV tulajdonosát, Németh Sándort emlegette, elhagyta az élő adást, ahol az Egyenes beszéd rendhagyó módon félbeszakadt egy időre. Később az ATV és Magyar Péter is közzétett a történtekkel kapcsolatban egy közleményt, eltérően látva a történteket – foglalja össze a Média1. Persze Magyarnak ez nem volt elég: egy második Facebook-bejegyzéssel jelentkezett is a témáról.

PestiSracok facebook image

Provokáció után listázás

Magyar közölte, hogy szerinte egy előre tervezett „provokáció” történt és szerinte az ATV a Fidesz házi televíziója, amit szerinte az igazol, hogy Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia végzi a televíziós csatorna reklámidejének értékesítését. Felrótta, hogy az ATV kormányzati hirdetéseket is közzétesz, majd NER-lovagnak nevezte Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, továbbá a médiavállalat egyik szerkesztőjét volt III/III-as ügynökként emlegette, és közzétette több ATV-s munkavállaló, szerkesztő, főszerkesztő vallási hovatartozását, méghozzá úgy, hogy az érintettek, akik ehhez aligha járultak hozzá, a közzétett munkakörük alapján beazonosíthatók. A néhány hónappal ezelőtt még az állami Diákhitel Zrt. vezérigazgatójaként a NER gépezetében tevékenykedő újdonsült politikus, aki pár hónappal ezelőtt épp a volt felesége, Varga Judit a politikából történő távozása után vált ismertté és lépett be a közéletbe, ezen kívül azzal vádolta Németh Sándort, hogy nagy összegeket kap a NER-től cégein keresztül. Magyar Péter egyébként arról is írt:

Hont András kiakadt: szerinte a faji regisztrálás lehet a következő

Hont András, az ATV Öt című közéleti vitaműsorának egyik állandó vitapartnere a Facebookon a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Morvay Péter válasza Magyarnak: sérelmezem, hogy nem tüntette fel a felekezeti hovatartozásomat

A Magyar Péter listáján 5. sorszámmal szereplő újságíró, Morvay Péter az alábbi választ küldte az alelnöknek, amelyet a Facebook-posztja alatt tett közzé, majd később a Média1-nek is elküldött:

– fogalmazott Morvay Péter.

Magyar Péter napok óta azt terjeszti, hogy az ATV nem hívja meg a műsoraiba, a televíziót pedig propagandatelevízióként emlegeti. A televízió ezt megelégelve a 7. élő szereplésére egy dossziéba gyűjtötte a náluk történt eddigi szerepléseket. A dossziét az Egyenes beszéd élő adásában nyújtottak át neki, de a Tisza párt alelnöke ezek után feldúltan elhagyta a műsort. Az ATV később honlapján közzétette azt a dossziét is, amelynek tartalma – benne az üzenetváltások körülményeivel – szerintük igazolják, hogy Magyar Péter nem mondott igazat a televízióval kapcsolatban.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.