A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.
"Nem könnyű a gazdasági helyzet, ezzel többen valóban elégedetlenek, de a fiatalok közül mégis többnyire azok pártoltak Magyar Péterhez, akik még otthon élnek a mamahotelben, élvezik az ingyen tankönyvet, az ingyen felsőoktatást, az ingyen nyelvvizsga jogosítványt, jogsit és sorolhatnánk, hogy még mi mindent. Mert ugyebár mindez természetes. Nem kívánom, hogy megtapasztalják, de ha egyszer eljönne Magyar Péter ideje, meglátnák, ahogyan mindez elveszik. Vagy ha megvonnák a mezőgazdasági támogatásokat, miként azt a TISZA az Európai Parlamentben megszavazta, ezer forint alatt nem lehetne kenyeret kapni és így tovább. Ez is egy nagyon egyszerű profán példa volt, ám a lényeg, hogy az ellenzéki tömeg egy részét nyilvánvalóan nem a valódi sérelmek fűtik" - mondta a Polbeatben Szűcs Gábor, hozzátéve:
Ezért nagyon fontos, hogy mindenki tudja, milyen eredményeket ért el ez a kormányzás és mit veszíthetünk.
Lajkó Fanni így érvelt:

Magyar Péter úgy próbálja beállítani magát, mintha Orbán Viktor egy jobb másolata volna. Pedig ő csak az eddigi baloldali messiások a másolata.
"A Politico a közzétette listáját a legbefolyásosabb európai emberekről, s közéjük beemelték Magyar Pétert. Érdekes, pár éve Márki-Zay Péter is rátették, előtte nem sokkal pedig Cseh Katalin volt ott. Tehát Magyar pontosan beleillik ebbe a baloldali vonalba, hiába tagadja. Magyar Péternél egyértelmű, hogy a rossz a személyisége és nem ért a kormányzáshoz, emiatt ő csak epizódszereplő lehet, s előbb utóbb el fog bukni. Valószínűleg ő is tudja, hogy mire használják, hiszen már most nagyon agresszívan kommunikál és ferdít. Egy ilyen embert nemhogy a választópolgárok, de a kinti tárgyalópartnerei sem tekintenek megbízhatónak - tette hozzá. Szűcs Gábor pedig kifejtette:
Volt egy bukott mesterterv, hogy a nemzeti kormányokat Európában fel kell számolni, és Magyarország ebben egy nagyon erős bástya, és így rendkívüli módon szúrja a brüsszeli elit szemét. Ennek a mestertervnek része négy évente egy újabb kormányváltó projekt. Magyar Péter most a soron lévő. Annyi különbséggel, hogy kiderült, nem jön be, ha csak összerakják az öt baloldali pártot és egy kis szélsőjobbot, így tehát újítással próbálkoznak, egy nemzetibb arculatú alakulattal. A terv mégis ugyanaz: végre bábkormányt állítani Magyarország élére.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom weboldala ITT, bemutatkozó videójuk pedig ITT nézhető meg.
Polbeat-felvétel minden páros hét csütörtökén 18 órától a megújult Revolution 56 Gasztrosörözőben a budai, Bem rakpart 53. alatti klubkocsmában! A karácsony miatt a következő felvételünkre 2025. január 9-én, csütörtökön 18 órakor kerítünk sort!