szűcs gábor
Pride, Duna-átúszás, tüntetés... Magyar Péter | Vendéges Hobbista Szűcs Gáborral
Szűcs Gábor, a XXI. Század Intézet elemzője, a Megafon csapat tagja beszállt egy kicsit elemezni a keddi tüntetést, azon belül is legfőképpen azt, hogy Gulyás Márton és a Partizán hogyan igyekszik tematizálni az ellenzéki közbeszédet, illetve micsoda brilliáns elmékkel van tele a Momentum...A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.Mit követhetett el Lakatos Márk? A jogász válaszol | The Fair Right (videó)
Az Ábrahám Róbert által feltárt, Lakatos Márk nevéhez köthető botrány sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Pár hete egy fiú arról számolt be Ábrahám Robi műsorában, hogy milyen úton került kapcsolatba Lakatos Márkkal és mire kérte őt a divattervező. Az ügy azóta óriási port kavart, Lakatos Márk pedig lemondta az összes rendezvényét. És bár annak ellenére, hogy a fiú elmondása szerint nem történt erőszak, mégis felmerülhet a bűncselekmény gyanúja. A sértett elmondása szerint egy kerítőn keresztül, ellenszolgáltatás fejében "találkozott" Lakatos Márkkal, ráadásul ekkor még csak 15 éves volt. Hogy ez a jogilag mit is jelent, azt Szűcs Gábor fogja elmagyarázni a mai videóban.Huth Gergely a Vezércikkben: Magyar Pétertől Gyurcsányig az ellenzék ugyanazt képviseli, mint azok, akik letartóztatták a CitizenGo munkatársait (Videó!)
A HírTV Vezércikk című műsorában aktuális témákról fejtette ki véleményét M. Kovács Róbert vendégeként Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Kacsoh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese, valamint Szücs Gábor jogász.A vágyvezérelt gondolkodás után itt van a vágyvezérelt közvélemény-kutatás – Szűcs Gábor a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. Miért és hogyan mért a Závecz Research és az Iránytű Intézet homlokegyenest eltérő népszerűségi adatokat a Fidesznek, a DK-nak és a Tisza Pártnak? Mi az egyes baloldali pártok közötti különbség a Magyar Péter-jelenséghez való viszonyulásban? Milyen hatást kelthet az újdonsült politikus tevékenysége a Jobbik vagy a Momentum Európai Parlamentbe jutására és nevezett pártok túlélésére nézve? És vajon miféle kultúrfölényt mutat Molnár Csaba gyurcsányista EP-képviselő nyílt O1G-zése? Ezeket a kérdéseket fejtegettük a legújabb Grundban.Amit nem tudtál a szuverenitásvédelmi törvény működéséről – The Fair Right (videó)
A parlament december 12-én megszavazta a szuverenitásvédelmi törvényt, de mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? Egyáltalán miért volt erre szükség? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szűcs Gábor társaságában, aki az utóbbi pár hétben eléggé mélyre ásott a szuverenitásvédelmi törvény tekintetében. Ha érdekel, hogy miért fáj ez annyira a globalista elit hazai cselédjeinek, illetve hogy miért hallgat a máskor szemérmetlenül hangos Karácsony "Szarok rá" Gergely, mindenképpen nézd meg a mai videót.Szavazhassanak a 16 évesek is? – Szűcs Gábor a Grundban
A Grund legutóbbi adásának vendége Szűcs Gábor jogász volt. A műsor apropóját a Momentum új keletű ötlete adta, a lila liberálisok ugyanis Alaptörvény-módosítást kezdeményeznek a választójog alsó határának 16 éves korra csökkentése érdekében. Vajon mi állhat a javaslat hátterében? Hogyan befolyásolná egy ilyen változtatás a szavazási hajlandóságot? A vonatkozó nemzetközi példák (például Ausztria esete) a liberális hisztériapártoknak kedveznek, vagy épp ellenkezőleg, a jobboldali erőket hozzák helyzetbe? És vajon képes-e egy 16 éves tinédzser arra a mérlegelésre, amellyel a politikai világot a maga összetettségében átlátva felelős döntést tud hozni az ország jövőjéről? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat a Grund legfrissebb részében.Pressman semmibe veszi a klasszikus nagyköveti feladatköröket – Szűcs Gábor a Grundban
A Grund e heti adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. A műsor témáját az adta, hogy David Pressman amerikai nagykövet az utóbbi hónapokban rendre pártpolitikai vircsafttal borzolta a kedélyeket a magyar nyilvánosságban. A folyamat egyik mélypontjaként pedig nemrég a Horthy Miklós szerepét övező emlékezetpolitikai vitában próbált önkényes igazságosztóként eljárni. Mi is egy nagykövet elsődleges feladata a fogadó és a küldő állam vonatkozásában? Hogyan értékelhető Pressman eddigi tevékenysége – a klasszikus nagyköveti feladatokat is elvégzi a politikaifurkósbot-szerep mellett? Egyáltalán igazolható a diplomácia koordináta-rendszerében az, hogy egy konkrét politikai oldal mellett teszi le a voksát, és hergel a fogadó ország kormánya ellen? A Trump elnök által kinevezett David Cornsteinnel összevetve hogyan tudjuk összehasonlítóan jellemezni a két képviseletvezető munkáját? Alappal várható jövőre egy esetleges elnökváltásnál, hogy másfajta (lehetőleg ismét jó) képviselete legyen az USA-nak Budapesten, vagy a deep state-nek is lenne ehhez egy-két szava? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Hoppál Hunor Szűcs Gáborral a legutóbbi Grundban.Jakab Péter a fény útjára lépett, és most nem viccel – The Fair Right (videó)
A régi szép időkben Jakab Péter kiparodizálása volt a világ legegyszerűbb dolga, ma viszont már vizsgatétel a humoristasuliban. A Jobbik bukott elnöke feladja a leckét mindazoknak, akik megpróbálják kigúnyolni őt. Jakab Péter ugyanis olyan mélységekbe süllyedt, amit már egyszerűen lehetetlen kiparodizálni. Egy szakember valószínűleg azt mondaná, hogy beleőrült a folyamatos munkahelyi és magánéleti válságba. A Jobbikot négy százalékra züllesztő Jakab TikTokon próbál némi hírnevet szerezni, de már a mémgyárosokat sem köti le a folyamatos szerencsétlenkedése. Mi most elővettük Gyurcsány egykori udvari bolondját egy beszélgetés erejéig, de ettől több hírverést nem biztos, hogy megérdemel.Ajánljuk még