Ilyen egy magyar hős – Mansfeld Pétert kínvallatással sem tudták megtörni a bolsevikok
Nyolcvan esztendeje született Mansfeld Péter, az 1956-os szabadságharc utáni kommunista tömeggyilkosságok legfiatalabb s egyik leghősiesebb áldozata. Az elfogásakor még csupán 17 esztendős gyermekembert válogatott kínvallatásokkal sem bírták megtörni a vörös ördögök. Az emiatti fékevesztett gyűlölet eredménye, hogy koncepciós perében végül halálra ítélték, majd megvárták, míg betölti tizennyolcadik életévét, és fölakasztották. Gyilkosai ma már a pokolban fortyognak – Mansfeld Péter viszont bekerült a legnagyobb magyar hősök panteonjába.
Ha nem gyilkolják meg, ma lenne nyolcvan éves Mansfeld Péter ötvenhatos mártír, a kommunista leszámolás legifjabb áldozata. A szabadságharc kitörésekor még csupán tizenöt és fél esztendős vasesztergályos szakmunkástanuló a Széna téri ellenállókhoz csatlakozott, és ott Szabó János parancsnok alatt szolgált mint gépkocsis összekötő. Ez volt rövidke élete legmeghatározóbb időszaka, ugyanis állítása szerint „Szabó bácsitól” kapta az utasítást, hogy „élete végéig őrizze a forradalmat”. Ez a parancs indította el a mártírhalálba vezető úton.
Mansfeld egyetlen bűne az volt, hogy nem kívánt beletörődni a vereségbe, és főleg abba nem, ami utána jött: a megtorlásba. Ezért barátaival megtervezte, hogy a levert szabadságharc után hogyan tartsa életben a koncepciós perektől ellehetetlenített országban a szabadság eszményét. A forradalom újraélesztése, a megtorlásokkal szembeni ellenállás és ötvenhatos szerepvállalásáért elítélt sógorának kiszabadítása is cselekvésre ösztönözte. Barátaival fegyvereket gyűjtöttek. Mansfeld bejutott Piros László volt belügyminiszter rózsadombi villájába is, de az innen elhozott gépfegyvert és gránátot az utcán egy rendőr elvette tőle.
Koncepciós per
A kommunistáknak kapóra jött a fiatalok szerveződése, főleg, hogy Mansfeldék közül szinte mindenkinek volt ötvenhatos múltja. Ez kiváló lehetőség volt a bíróságnak, hogy elrettentse a pesti és budai srácokat a további szervezkedésektől.
- 1958-ban őrizetbe vették a fiatalokat, és több hónapos, kínvallatásokkal tűzdelt előzetes letartóztatás következett, amely alatt minden igyekezetük ellenére sem sikerült megtörniük a még mindig csak 17 éves Mansfeldet.
A Mansfeld (és társai) elleni eljárás klasszikus koncepciós per volt: a felhozott vádpontok egy része hazugság, más része túlzás, a maradék pedig súlytalan cselekmény volt. Egyértelmű volt a per politikai, koncepciós jellege. A hattagú „terrorbanda” ügyét 1958 októberében kezdték tárgyalni, a vádiratban a legsúlyosabb vádpont az „ellenforradalmi indíttatásból” elkövetett, a népi demokratikus hatalom elleni szervezkedés, valamint két rendbéli gyilkosságra szövetkezés szerepelt. A rendszer a perrel azt a propagandatételt akarta bizonyítani, hogy a forradalmat a köztörvényes és reakciós elemek összefogása jellemezte. Az ügyész az első és másodrendű vádlottra halálbüntetést kért, de a bíróság 1958. november 21-én első fokon „csak” életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa azonban Mansfeldet 1959. március 19-én halálbüntetésre ítélte.
Vágó (és a mögötte álló kommunista terrorállam: Kádártól Biszkun át Dobrev Klára nagyapjáig, Apró Antalig) elsősorban nem az elkövetett cselekmények súlya miatt akart véres példát statuálni ezzel a gyermekemberrel (is), hanem azért, mert több hónapnyi vallatás után sem tudták őt megtörni. Ez az elszántság, ez a virtus volt az, ami megijesztette a bolsevikokat, ezért akarták mindenáron kivégeztetni.
Amint az Kelemen Endre vizsgálóorvos jelentésében olvasható:
Az egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, és cselekménye helytelenségét nem hajlandó – még igen kis mértékben sem belátni.
Hát ezért kellett meghalnia Mansfeld Péternek! Mansfeld azonban nem „pusztán” mártír volt, hanem hős: hiszen a kínzások ellenére sem volt hajlandó társaira vallani, és még úgy sem hajlította meg a gerincét, úgy sem volt hajlandó együttműködni a kommunistákkal, hogy akkor esetleg elkerülhette volna a kivégzést. Mansfeld Péter zsarolhatatlan, megtörhetetlen hős volt.
Így emlékezik a testvére
A szabadsághős nyolcvanadik születésnapjáról megemlékezett ma Varga Mihály pénzügyminiszter és Rákay Philip is. Utóbbi hosszan idéz Mansfeld Péter testvére, László visszaemlékezéséből. Ezt most mi is szó szerint utánközöljük:
A bátyám, Péter egy segítőkész, vállalkozó szellemű gyerek volt. Elindult, hogy a Széna téri piacról élelmet hozzon a lakóknak, meg természetesen nekünk is. Odakeveredett valahogy Szabó bácsi közelébe, de azt mondták neki a forradalmárok, hogy nagyon fiatal, menjen haza, varrasson anyukájával egy nemzetőr karszalagot és akkor kap egy igazolványt. Így is történt. Édesanyám megvarrta, Péter büszkén viselte a nemzeti színű karszalagot. Állandóan kapuszolgálatra osztották be, de ez neki kevés volt, ő harcolni akart. Én úgy gondolom, hogy meg akarta bosszulni a nagypapát, aki meghalt a harcokban. Amikor Szabó bácsi meglátta, hogy Péter fegyvert kér, homlokon csókolta és azt mondta neki: „Ilyen fiatalemberek, ilyen fiúk kellenek nekünk, a fiammá fogadlak!” Megcsókolta és feleskette Pétert a forradalomra. Édesanyám úgy nevelt minket, hogy a szónak legyen értelme, legyen tartalma, és amire egyszer megesküdtünk, azt tartsuk is be. Hazafiasságra nevelt bennünket. Péter ezt az utolsó pillanatig, amíg meg nem halt, be is tartotta.(...) 1958. február 19-én tartóztatták le. 14 vádpontot összehoztak ellene a makacssága miatt és hamis bizonyítékokat is gyártottak. Egy teljes évet szántak arra, hogy Pétert egy koncepciós per keretében kivégezhessék 1959. március 21-én, a Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulóján...Pétert igazságtalanul végezték ki, hiszen, ha el is követte volna ezeket a bűnöket, amiket ők bűnnek neveztek, mi pedig hazaszeretetnek, akkor is maximum 5-6 év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést kaphatott volna. Persze abban a rendszerben ne keressük a jogot, azt csináltak bárkivel, amit akartak.
(...) Én a Gyorskocsi utca és a Kacsa utca sarkán lévő alagsori helyiségben találkoztam Péterrel utoljára. Fenyvesi szorosan mellette ült, Péter kezén nyílt törések voltak. Ezt a beszélőt szánták az utolsó találkozásunknak, hogy Péter láthasson még engem és édesanyámat. Amikor Péterrel beléptek a tárgyalóterembe, látható volt, hogy itt nagyon súlyos ítélet várható, mert géppisztolyos rendőrök álltak a bejáratnál.(...) Bóna Rudi és Blaski Józsi, az első- és a harmadrendű vádlottak mondták, hogy a tárgyalás után, amikor elválasztották őket a halálra ítélttől, Péter azt mondta: „Ne haragudjatok, hogy belevittelek benneteket ebbe a siralmas helyzetbe, hamarabb fogtok szabadulni, mint én, mert én meg fogok halni, de aki előbb szabadul, keresse meg az édesanyámat és mondja el neki, hogy az utolsó gondolataim is a hazám, a szabadság és ők voltak.”
A kivégzési jegyzőkönyv szerint Mansfeld Pétert másnap, 1959. március 21-én reggel fölakasztották. 9 óra 22 perctől 9 óra 35 percig tartott a haláltusája. Péter 13 percen keresztül szenvedett a bitófán, nem volt senki, aki meggyorsította volna a halálát – írta Rákay Philip.
„Régóta mondom, hogy vegyük le Nagy Imre fejéről a glóriát, mert nem oda való. Az a forradalom mártírjait illeti, mint Mansfeld Pétert, Tóth Ilonát és a többieket” – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott tavalyi interjúban Wittner Mária ötvenhatos szabadságharcos, halálraítélt. Mint fogalmazott: „Az ártatlanul kivégzett Tóth Ilona, a kölyökként kivégzett Mansfeld Péter, vagy Mány Erzsébet, akit fal mellé állítottak a laktanya udvarán, és egy tárat lőttek a fejébe – ők a mártírok. Micsoda bosszúvágy lehetett azokban, akik ilyenre képesek! És azok voltak mártírok, akiket összefogdostak, és egy pince mélyén agyonvertek.”
