Aristo
A leltározás művészete – A mezőgazdaság elrablása (II. rész)
Tél volt. 1990 tele, hideg és bizonytalan. Már másfél hónapja szabadok voltunk, Szűrös októberben kiáltotta ki a köztársaságot és most már decembert írtunk. Zúzmarás köd ült az Sz. körüli dombokon, ráfagyva a kopasz fák ágaira csillogó jégkristály-virágokat varázsolva rájuk. Vékony hótakaró fedte az utakat és szántóföldeket, alóla kivillant a barnás szántásbarázdák sora. Az erdőben csönd ült, szél nélküli csönd, csak néha roppant meg a zúzmara súlya alatt egy-egy faág. A kocsi kerekei alatt recsegve tört a kátyúkba fagyott vizet borító jég. A köd még a csöndet is tompábbá tette, a hangok már néhány méterre eloszlottak, minden élőlény magányosnak érezhette magát.
A mezőgazdaság elrablása, a kommunista nem vész el, csak átalakul (I.rész)
A tárgyalás, mert az ördög után általában a bürokraták jönnek (IV. rész)
Elérkeztünk L. tárgyalásának utolsó felvonásához, melyben megtudhatjuk, hogyan szolgáltattak igazságot akkoriban. A téglalap alakú szemináriumi terem végében volt az ajtó, amin belépett, a terem túlsó végében, a tábla alatt összetoltak három asztalt, azok mögött trónolt a bizottság. Már feldíszítették a párt-rendezvények elmaradhatatlan vizeskancsó-vörös terítő kombinációjával is.
Megkísértés (III. rész) A tényleges találkozás az ördöggel
Elment a menzára a kutya kajájáért és hogy neki se legyen jobb, megevett két tányérral ő is a káposztából, ezt ingyen és bérmentve adták neki a menzán, ha közvetlenül ebéd után ért oda. Mást nem is nagyon evett, még barátnője E. gondoskodott róla és etette meg, ahogyan a zsebpénze, meg az ösztöndíja engedte. Kigyalogolt a kocsmába a káposztával, ahol népünnepély fogadta.
Megkísértés, továbbá L. beismeri, hogy volt KISZ-tag (II. rész)
A viszály a háziúrral R. miatt kezdődött. R. jóval idősebb volt mindannyiuknál, mérnökember, a villanytársaságnál dolgozott. L. egy házibulin ismerkedett meg vele, szóba elegyedtek és kiderült, hogy R. hajléktalan, válófélben volt a feleségétől, aki kidobta, pontosabban R. megverte és ezért kitiltották. R. nagyon intelligens, hihetetlen memóriájú figura volt, azonban erősen hajlamos a szociopátiára, főleg, ha ivott – és szinte mindig ivott. Mélyen megvetette az embereket, és az alkoholon kívül csak a matematika érdekelte.
Megkísértés, avagy egy egyetemista hányattatásai a hatvanas években (I. rész)
Miután minden szereplő, élők és kitaláltak, inkognitóban vannak, az egyik valódi szereplő most előlép az álarcok mögül. A képen L. kutyája, Ralf látható egy régi újságban, más kép – L. hanyagsága folytán – nem maradt fent róla. Tényleg. A gazdát tessék odaképzelni.
A gének
A pad vagy a szék?
A gloire
A Wagner-csoport
A temető
A fürdődressz
A lövöldözés
A trubadúr
A követ
A Gyula
A Momentum-akció
Zene az ukránok füleinek
Viagrát az oroszoknak
Az Antifák
Jégkirálynő
TGM
Egy igazi férfi
Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.
Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.
