Megkísértés (III. rész) A tényleges találkozás az ördöggel

B., aki ki tudja hány fröccsöt ivott várakozás közben, a kocsma törzsközönségét alkotó fuvarosokkal a kopka nevű elmés játékot játszotta – aki nagyobb lapot húz az nyer – és folyamatosan kifosztotta őket. Ez veszélyes dolog volt, mert ha megelégelték, akkor „Csalsz a kurva anyádat!” kiáltások között megverték a nyertest. A helyzet már kezdett feszülté válni, mikor L. megérkezett, úgyhogy kapóra jött B.-nek, de még Gyuri bácsinak is, aki aggódni kezdett a berendezésért – Tudja kifizetik, meg minden, – panaszkodott L.-nek egy jelentősebb rombolás után – de rengeteg utánajárással és felfordulással jár és nekem nincs erre időm. – A veszély elhárultával széles mosollyal adott egy fröccsöt L.-nek, meg egy kis kóstolót a házi pálinkájából, amit egyébként a pult alól mért a műértő közönségnek. B., kezében két fröccsel elvonult a kocsma egyik oldalán lévő kicsi és indokolatlan beugróba, amelybe egy asztal fért csak el – ezt „tárgyalónak” hívták.

L. követte. A tárgyalóban B. konspiratívan körülnézett – kissé kancsalított a kártyázás közben megivottaktól – Azt hallottam, hogy téged ki akarnak rúgni az egyetemről. – B. bensőséges kapcsolatot szeretett volna ápolni az egyik tanszéki adminisztrátor-lánnyal ezért mártírként hallgatta annak végeérhetetlen és megszakíthatatlan fecsegését. Ez annyira nehéz feladat volt, hogy mire ténylegesen bensőséges kapcsolatba kerültek, reménytelenül meg is unta. – És ki akar kirúgni? - Kérdezte L., hogy ellenőrizze az eddigi információit – Azt nem mondták? – De. A háziúr jelentett fel, hogy nem fizeted a lakbért és szexuális kicsapongásokat rendezel. Jelzem agyonverlek, ha kiderül, hogy olyankor rendezel ilyeneket, amikor nem vagyok ott. – Sajnos meg kell hagynunk az orgiákat a bűnös nyugat ópiumának, mit mondtak még? – Azt, hogy már túl van tárgyalva a dolog és te tulajdonképpen már ki vagy rúgva, csak még nem tudod. – mondta B. és jelentőségteljesen elhúzta kezét a torka előtt. – És miért engem jelentett fel? Négyen lakunk ott plusz a kutya, bárkit feljelenthetett volna. – Fene tudja, – vont vállat B. – talán mert neked van a legnagyobb pofád. – Nekem kell beszélni, – vigyorgott L. – mert én vagyok a legokosabb, ti mit sem tudtok a világról. A beszélgetés és a fröccsök tovább folytak, ám semmi épkézláb nem jutott eszükbe, végül beesteledett és B. elkísérte L.-t a találkozóra a KISZ-titkárhoz. – Ha sokáig maradsz, visszamegyek a kocsmába, R. és Bilux biztosan ott lesznek. Haditervet készítünk. – Akkor végünk van – mondta L. és belépett az irodába. Az iroda a Csöcsös (a titkárnő) nélkül kifejezetten kihaltnak tűnt, a villany is le volt oltva, csak az ablakon szűrődött be az udvari lámpák fénye. Átvágott az előtéren és bekopogott. Bentről kétszólamú „Tessék” válaszolt, belépett. Odabent N.-en kívül egy középkorú zakós idegen ült, előtte az asztalon valami dosszié, mellette hetyke műbőr kalap. Cigarettázott, valószínűleg egyfolytában, mert a szobában vágni lehetett a füstöt. – Szia, szia! Már vártunk – N. felállt és elé ment az ajtóig – Bemutatom Kovács elvtársat (Kovács elvtárs nyugodtan szerepelhet ezen a néven, mert keveset tudunk ugyan róla, ám az teljesen biztos, hogy nem Kovácsnak hívták, hiszen így mutatkozott be.) – Kovács vagyok – nyújtott kezet Kovács – de hívhat Lalinak, én vagyok az idősebb, tegeződjünk! – Kemény, határozott kézfogása volt Lali elvtársnak, bár a keze kissé izzadt és L. úgy nézte ideges kissé, leült Kovács elvtárssal szemben és várakozóan nézett rájuk. Lali elvtárs N.-re nézett – Mehetsz ám nyugodtan, – fordult Lali N.-hez – mondtad, hogy dolgod van, mi majd addig elbeszélgetünk Lászlóval amíg visszaérsz. – Volt valami visszautasíthatatlan, parancsoló a hangjában, valami kemény él, amitől N. felpattant és zavartan elkezdett összeszedni valami iratokat az asztalán – Majdnem elfelejtettem – nevetgélt kényszeredetten – egy óra múlva itt vagyok, mint lángvince – mondta viccesen, gondolkodóba ejtve L.-t, aki nem tudta, hogy ki vagy mi a fene az a lángvince, mert N. így egybe mondta valahogyan. Kiment, óvatosan húzva be maga után az ajtót. Csendben hallgatták lépteit az előtérbe és a külső ajtó csukódását. – Na László, – csapott a közepébe Lali elvtárs – gondolom töri a fejét rajta, hogy mit keresek én itt. – Eltalálta. L. pontosan azon törte a fejét, hogy mi a fenét keres itt Lali elvtárs, illetve az is felmerült benne, hogy ő maga mit keres itt. – Ezek itt a maga dolgai – húzta maga elé a dossziékat – mi, ott fent – bizonytalanul mutatott felfelé egyik tömpe ujjával – mindent tudunk magáról olyant is, amit maga sem tud. – Ez hülye, hülye és rendőr – állapította meg magában L., tényleg valami elvtárs. Volt az egész figurában valami rendőrös, a fellépését, a keresztnéven való magázódást; min-mind a hatóság jelzéseként lehetett felfogni. – mi a fenét akarhat? Ez a sötét barom – itt a háziúrra gondolt – a rendőrségen is feljelentett? – Ez érdekes, – motyogta félhangosan mintegy magának – roppant érdekes. – Az bizony! – csapott le rá diadalmasan Lali elvtárs – Maga ugyanis igen nagy bajban van. – Azért talán nem akkora baj – védekezett L. meggyőződés nélkül – egy fegyelmi nem a világ. Más is kapott már. – Ki fogják csapni az egyetemről – mondta statáriális tárgyilagossággal Lali. – nem csak erről, az összesről. – Szünetet tartott, hogy L. megemészthesse a dolgot, L. nemtudta mit mondjon. – És akkor vége a szépen induló karriernek. – L. meghökkent, miféle karrierről beszél ez? Soha nem gondolta, hogy ez az egyetem valamiféle karrier állomása lehet, sőt gondatlan nagyvonalúsággal egyáltalán nem vágyott olyasmire, amit karriernek lehetett volna nevezni. – Nem lehet büntetlenül így viselkedni, ahogyan maga teszi László – nézett rá szigorúan Lali – Aki kilóg a sorból, az megjárja. A fekete kiscsirkét is agyonveri a kotlós. – A tanyasi iskolában, ahol L. felnőtt voltak baromfiak, kotlósok is de L. sohasem tapasztalta náluk a xenofóbia ilyen kézzelfogható megnyilvánulását. Ellenkezőleg, mindig csodálta az önfeláldozás és odaadást, az állandó idegességet és feszültséget, amivel a kotlós a csirkéit terelgette. Ez biztos valami otthonról hozott népies metafora Lalinál – vélte – a kihallgatásokon megtöri a csirketolvajokat a szakértelmével. – Mindenki ezzel a kilógással jön – dühöngött magában L. – most jön az, hogy individuális vagyok. – Azonban. – dőlt előre váratlanul az asztalon keresztül Lali elvtárs – azonban mi – és megnyomta a „mi”-t hangsúlyozva, hogy ő nem valami elszigetelt entitás, hanem valami nagy hatalmú dolog része, annak a hangja csupán. – Mi tudunk segíteni magának. Persze csak ha megbánta és kijavítja a hibáit. Az a helyzet, hogy mi azt lássuk, hogy maga egy rendes okos fiatalember csak olyan barátokat választott, akik beleviszik magát a rossz dolgokba. Higgye el, az aktáját tanulmányozva – így mondta fennkölten: „tanulmányozva” - biztosak vagyunk benne, hogy maga nem akar ártani a népi demokráciának. Mi megbecsüljük a tehetséges embereket, szükségünk van rájuk, ezért, ha maga együttműködik, mi segítünk elsimítani ez az ügyet. – L. nem értette mire ez a nagy segítőkészség. – Mégis mit kéne tennem – értetlenkedett. Semmi különöset. Néha felkereshet engem és elmesélheti, hogy miket is mondanak meg csinálnak ezek a maga úgynevezett barátai. – Legyintett könnyedén Lali elvtárs – Csak beszélgetés lenne semmi más. – Várakozóan nézett L.-re. Baaang! Mintha a nagyharang kondult volna meg L. fejébe. „Ez a sötét fasz spiclit akar csinálni belőlem. A kurva anyját ez azt hiszi, hogy én beárulok neki bárkit is.” Keresztülvillant rajta, hogy ha holnap kiadnák az indexét, még meg tudná csinálni a félévet, de ez a gondolat azonnal tova is röppent. Hirtelen látta magát egy ugyan ilyen lehangoló szobában, amint szemben ül Lali elvtárssal a Lenin-kép alatt és Vlagyimir Iljics gyanakvóan figyeli, ahogyan R., vagy Bilux viselt dolgairól mesél neki. Szabályosan összegörnyedt a kép láttán, a gyomra görcsbe rándult, felállt. Lassan megfontoltan elővette KISZ-könyvét – a gondosan beragasztott bélyegekkel és N. asztalára tette. – Menjenek a picsába. – mondta megfontoltan – mondja meg neki, ha visszajön, hogy kilépek. – Alea iacta est. – tette hozzá magát is meglepve. Lali elvtárs meghökkent tekintetétől kísérve kiment az ajtón és lassan, gondosan becsukta maga után.