Pesti Srácok

Kocsmai igazságok

Kocsmai igazságok – Az angolok már rég megadták magukat az iszlámnak, ezernyi szexrabszolga a bizonyíték rá

Kocsmai igazságok június 17.
Keir Starmer, az egyébként lényegtelen nevű és személyiségű brit miniszterelnök belegyezett (miután már a politikai karrierjét fenyegeti az ügy), hogy a muszlim bevándorló csoportok tagjai által szegény sorsú, fehér, keresztény lányok ezrei ellen elkövetett tömeges nemi erőszakokat végre kivizsgálják, és esetleg tudomásul veszik az angol hatóságok, hogy az áldozatokat szexrabszolgaként tartották rendszerszerűen muszlim férfiak bűnbandái.

Kocsmai igazságok – Trianonnal mindenki rosszul járt, az is, aki még mindig azt hiszi, hogy ő volt a győztes oldalon

PPestiSrácok.hu Ps TV június 7.
Trianon a Kárpát-medence minden népére soha nem látott szenvedéseket hozott. A szlovákokat 1920 után a csehek nyomták el, a horvátokat a szerbek, a románok később megkapták Nicolae Ceaușescu-t, mindenki a második világháborút, és a szovjet megszállását. Talán csak a Trianon utáni Magyarország létezik nagyjából úgy és azon a területen, ahogy azt az okos győztesek elképzelték, mindegyik ország megszűnt vagy hatalmas területeket vesztett. A marxista történetírás ostobasága hatja át még mindig, hogy miként gondolkozunk az egykori Magyar Királyságról és a magyarságunkról. Nagyon ideje lenne végre ezekkel az ostobaságokkal szakítani. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Nem jönnek az EU-s biztosok a budapesti Pride-ra, egymillió ukrán katonát tartana fegyverben Brüsszel

PPestiSrácok.hu Ps TV május 28.
Naponta tucatjával özönlenek ránk a lehetetlennek tűnő hírek, amelyeket egy jobb világban helyből szimplán marhaságnak tartanánk, de a mai világban rá kell kattintanunk, mert egyrészt hülye címeket adnak a cikkeknek, másrészt még nem írt akkora ostobaságot a liberális sajtó, amit valamelyik haladó, általában német politikus ne gondolt volna teljesen komolyan. Ursuláék (Tényleg, mi van Manfreddel? Hetek óta nem akart egyetlen országot se lerohanni.) megnézték a kutatásokat és rájöttek, hogy nem használ Péternek egy olyan Pride, amelynek a címsorában hülye fejű uniós biztosok virítanak Pressman helyén. És tegye fel az a magyar a kezét, akit megnyugtat, hogy egy millió ukránt tart fegyverben a szomszédunkban a brüsszeli elit. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – A Harcosok Klubja felkészülés a következő győzelemre!

PPestiSrácok.hu Ps TV május 21.
A Fidesz az egyetlen olyan magyar politikai párt, amely győzelmeiből és vereségeiből is levonta a szükséges következtetést, sosem rest tanulni és változni, ezért van még most is itt. A néhány havonta bekövetkező drasztikus technológiai változások korában élünk, ami ma működőképes és győztes kampánytechnika, az holnap már elfelejtett, észrevehetetlen és felesleges pénzköltés. A valódi, lelkes és jól kiképzett kampányaktivistákat nem helyettesíti senki, sem a fizetett trollok, sem az algoritmusok, sem a mesterséges intelligencia. A Harcosok Klubja nekünk is és az ellenfeleinknek is megmutatja, hogy mennyi kraft van még bennünk. Be is vannak már rezelve, már előre próbálták is meghekkelni a rendezvényt és a projektet általában. Mi is rendesen felpörögtünk. Dezse-Zelenka Dóra és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Dobrev Klára a Magyar Péter utáni B terv?

PPestiSrácok.hu Ps TV május 15.
Nem tudjuk eldönteni, hogy Dobrev Klára Brüsszel B-terve, vagy a saját A-terve, de mindegy is. Dobrev Klára a baloldali nosztalgiára épít, nem különösebben törődve azzal, hogy hozzá és exférjéhez nagyon nehéz józan ésszel bármiféle valóságos baloldaliságot kötni. Dobrev Klára egy a Rákosi diktatúrában csúcsra jutó család leszármazottja, az anyukája három szocialista miniszterelnök királycsinálója volt, magát titokban biztos alkalmasabbnak tartja, mint amilyenek ezek a bukott ügyetlen férfiak voltak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Tényleg jobban megbízol az ukrán titkosszolgálatban, mint a saját kormányodban?

PPestiSrácok.hu Ps TV május 13.
Annak idején azon viccelődtünk, hogy ha UFO-invázió lenne, akkor az ellenzék biztos a kis harapós zöld emberkék oldalára állna és feltenné őket mindenféle listákra, hogy mentelmi joguk legyen, és a gonosz jobboldali kormányügynökök ne szedhessék ki belőlük hogyan is akarják végül is elpusztítani a Földet. És azt hittük viccelünk. De nem. A magyar ellenzék és a propagandagépezete teljes mellszélességgel áll ki a magyar kisebbséget minden módon vegzáló, teljesen megbízhatatlan, nevetséges "tényekkel" vádaskodó ukrán rezsim mellett, a saját országának a kormánya mellett. Ebben az adásban azt boncolgattuk, hogy vajon milyen lélek és jellem kell ehhez, illetve egy katona miként juthat el odáig, hogy egy másik ország céljaival azonosul. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Ne akarjuk már összemosni a magyar borkultúrát a drogmaffiával!

PPestiSrácok.hu Ps TV május 6.
Az alkoholizmus egy teljesen más társadalmi probléma, mint a drogfogyasztás. A drogok eleve "tájidegenek", az alkohollal és az alkoholizmussal meg már évezredek óta együtt élünk. A pszichikai és a fizikai hatásuk is teljesen különböző. A kábítószer szó is nagyon világos jelentéssel bír, és bizonyosan nem tartalmazza a jelentéstartományában az alkoholokat. Zacher Gábor elpoénkodott a jogalkotó szándékán, hogy az alaptörvénybe beleírták a droghasználat tilalmát, szerinte ezzel ugyanis tulajdonképpen a borozást is betiltották. Többet várnánk egy ilyen nagy hatású influenszertől, mint Dr. Zacher Gábor, akivel mind az alkoholizmus, mind a drog veszélyeinek tekintetében teljesen egyetértünk, vagyis mi sem gondoljuk például, hogy léteznének könnyű drogok és a marihuánát legalizálni kellene. Viszont mi nagyobb felelősséget várnánk el azoktól, akik elmennek másnak drogot venni. Hiszen egyikük sem tudja soha, hogy mit vesznek be utána a haverjai. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. A vonatkozó videó itt is megtekinthető.

Kocsmai igazságok – Van egy listánk ötszáz őrültről!

PPestiSrácok.hu Ps TV május 4.
Ötszáz /500/ európai "értelmiségi" nyílt levelet intézet Európa vezetőihez, hogy támadják már meg Oroszországot! A mutatványt mindösszesen 180000 (száznyolcvanezer) döntő részben képzeletbeli katonával kellene előadni szerintük, Harkovnál, a Szumi régióban, meg Donyeckben és Luhanszknál. Nem kis részben olyan területeken, amelyeket Oroszország a magáénak tekint. A levél továbbá adottságként számol kb. az ukrán végső győzelemmel, illetve rezsimváltással az oroszoknál. A levelet olyan pszichopaták írták alá zömmel, mint Magyar Bálint és a fogtündér (Guy Verhofstadt), meg Fukuyama. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Hatalmas terhet vesz magára az új pápa!

PPestiSrácok.hu Ps TV április 29.
Ha valaki lelki értelemben megmentheti Európát, akkor az az anyaszentegyház, és persze egy olyan pápa, aki érti az európai gyökerű kereszténység beágyazottságát az európai népek lelkébe. Ferenc pápa dél-amerikai volt, nem volt teljesen érthető a számára, hogy mennyire mást jelent a nemzet itt Európában, mint másutt. Valószínűleg az újraéledő kereszténység az egyetlen esélyünk. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Miért gondolja az átlag ellenzéki és értelmiségi, hogy a saját kormánya kivételével mindenki jót akar neki?

PPestiSrácok.hu Ps TV április 15.
Jelenleg a magyar kormány az a birtokon belüli politikai erő, amely választásokon szerezte meg a hatalmat, azokon is tartotta meg és jelenleg is úgy kormányoz, hogy legyen lehetősége a 2026-os választást is megnyerni. Az ellenzéktől eltérően nem függ a hatalma mástól, mint a magyar választóktól, míg az ellenzék jól láthatóan és teljesen nyíltan is egyébként, külföldi erőkkel hatalmakkal köti össze a sorsát. Miért gondolja bárki is azt, hogy külföldiek és ezen külföldiek itthoni kitartottjai jót akarnak neki? Hogy lehet ez valakinek az első, és egyetlen gondolata a politikáról?

Kocsmai igazságok – Van aki nem utálja eléggé a dílereket!

PPestiSrácok.hu Kocsmai igazságok április 8.
A független magyar bíróság (így kisbetűvel) elengedte a csepeli droggyár ügyében elkapott három úriembert. Indoklás majd jövő hétfőn, mert nekik nem sürgős, meg nyilván kit érdekel, hogy egy 12 milliárd értékű drog gyártására elegendő alapanyag és egy mázsányi kész cucc kapcsán elkapott úriemberek miért is mehetnek haza azonnal. Minden drog ártalmas és minden embernek árt, akármit is állítanak az olyan emberek, akiknek láthatólag már alaposan megártott valami. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – A Honvédségnek újra a magyar társadalom szerves részévé kell válnia!

PPestiSrácok.hu Ps TV április 1.
A tartalékosok képzése során bekövetkezett baleset megmutatta, hogy mennyire nem érdekli a honvédelem, a Honvédség, a haza biztonsága és az azt biztosító emberek elkötelezettsége az ellenzéket, és persze a liberális értelmiséget. Csak a politikai haszon érdekli őket, meg az állítólagos "értékeik" , de a vizsgálat eredményei, a valódi katonáskodás, a haza védelme iránti elkötelezettség teljesen hidegen hagyja őket. Teljesen felfoghatatlan a számukra, hogy a katonáskodás, a fegyveres szolgálat mindig veszélyes, és persze minden ilyen kiképzés is jár kockázatokkal. Ezt persze nem tudják elfogadni, de az EU háborús politikájával elvannak valahogy. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Zebratulajdonosok kezébe került az ország!?

PPestiSrácok.hu Ps TV március 25.
A napokban robbant a döbbenetes hír, hogy Orbán Viktor állítólag zebrákat tart. Igen szerencsétlen rab zebrákat, akik Afrikából akartak Németországba migrálni, de a gonosz határőrök feltartóztatták őket és körbekerített területre zárták őket. Különböző nemű és fajú állatok vannak itt összezsúfolva a zsarnok kénye kedvére. Meddig tűrünk még, kerekedjünk fel és szabadítsuk ki a zebrákat! Minden zebrát! Vesszen a zsarnok, minden vadőr és erdőkerülő! Az a szörnyű lehetőség is fennáll, hogy meg akarják enni őket. A hentesek, mészárosok és böllérek is pusztuljanak! Az pedig kulturális kisajátítás, hogy zebrának hívjuk a gyalogátkelőhelyet. Kocsmai igazságok Kertész Dáviddal és Bálint Botonddal. És ha valaki nem tudná, az ellenzék tényleg azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy zebrákat tart. Mi jöhet még? Rinocérosz? Víziló? Sisakos kazuár? Ja és beszéltünk a Tisza ma már napi ütemezésben érkező botrányáról is, most éppen a Tisza-szigetek főszervezője lépett le vagy rúgták ki.

Kocsmai igazságok – Esküszünk, hogy senki nem akarja bántani a poloskákat!

BBBálint Botond Kocsmai igazságok március 17.
Ebben az adásban rendszerszinten bocsánatot kértünk a poloskák minden nemzetségétől azért, hogy a családnevük egyáltalán politikai kontextusban elhangzott. Nem tudjuk, hogy ki nevezte el poloskának a lehallgató berendezéseket, de elítéljük az illetőt. Ha ennek a személynek voltak is olyan ismerős poloskái, akiket nem szeretett, akkor sem kelthette volna egy becsületes (némelykor ugyan) vérszívó rovarosztály rosszhírét. Nagyon sajnáljuk, hogy a "poloska" egy olyan ember ragadványneve lett jelen esetben, akit a jelentős jellembeli különbségek okán a poloskák egyértelműen nem érdemelnek meg. Minden poloska nevében elítélünk mindenféle címkézést. Ne feledjétek, hogy a bodobácsok is poloskák és milyen arik! A műsor természetesen a kevésbé szimpatikus poloskák ügyeivel is foglalkozik. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. (Ugyanitt akciós poloskamentesítés rendelhető.)

Kocsmai igazságok: Ma újra azokról az értelmiségiekről lesz szó, akik lelkesen támogatják, hogy mindenki más áldozatot hozzon a háborúban

PPestiSrácok.hu Ps TV március 12.
Egy rakás akadémiai tag, akik állítólag értelmiségiek, ja és tudósok is, lelkesen kiálltak az EU vezetésének háborús narratívája mellett, minden egyéb tény, tágabb kontextus figyelembevétele nélkül. És természetesen bármiféle emberiességi szempont figyelembevétele nélkül. Semmilyen formában nem foglalkoztak azzal, hogy ez a háború milyen áldozatokkal jár, milyen eszkalációkkal fenyeget, és nekünk, magyar embereknek eddig mennyibe került és még mennyibe kerülhet. Arról sincs szó, hogy van-e bármiféle esély arra végső győzelemre, amely az általuk feltétlenül elérni vágyott "legyen minden jó" állapothoz elvezet. Az sem zavarja őket, hogy logikailag a hitleri értelemben vett végső győzelemre vágyakoznak. Mindannyian nyilván meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek és láthatólag nem rettegnek tőle, hogy a háború költségeit majd rajtuk hajtják be. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – A jóemberek átérzik a problémádat, akár tüntetnek is érted, és mindenki mástól azt is elvárják, hogy személyesen segítsen neked

PPestiSrácok.hu Ps TV március 4.
Hatalmas jóemberkedésben van Európa, az EU, életünket és vérünket, illetve az ukránok életét és vérét is kész feláldozni a végső győzelemért! Tényleg a végső győzelemért! Ahogy az angol miniszterelnök mondta: ...hogy Ukrajna az erő pozíciójából tárgyalhasson a békéről. Mi meg azon mélázunk, hogy vajon csak gyávák voltak megmondani Zelenszkijnek, hogy az angol tudósok is megállapították már, az oroszok fognak nyerni, vagy már nyertek is, esetleg egyszerűen az érzékeny lelkük nem tudná elviselni, hogy szegény ukrán emberek elvesztenek egy háborút! Vajon kinek az önzetlen önfeláldozása maradt ki a címből? Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Mi a baj Németországgal?

BBBálint Botond Ps TV február 26.
Hát, körülbelül minden. Szeretünk németezni, különösen mert a németek mind történelmileg, mind mostanában korlátlan számú okot képesek szolgáltatni erre, még azok számára is, akik nem utálják eleve őket. Amikor a szavazók és a politikai elit közös munkával lehetetleníti el egy demokratikus országban a normális kormányzást, akkor az egyszeri megfigyelőnek joggal lehetnek kérdései. Arról nem is beszélve, hogy eközben a németek, titokzatos és destruktív belső késztetéstől hajtva, egyszerre kívánnak összeveszni, vagy vannak máris haragban az USA-val, Oroszországgal és Kínával. Szép gyűjtemény, ez még a második világháborús ámokfutásukhoz képest is komoly állapotromlás. Legyen vendégünk egy jó kis németezésre, azt mondják, jót tesz a májnak és nem is lehet túladagolni! Dezse-Zelenka Dóra és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Marad-e bármi Ukrajnából a "végső győzelem" utánra? Avagy mit lehet még elvenni az ukránoktól?

PPestiSrácok.hu Ps TV február 23.
Ukrajna 1991 előtt nem volt semmilyen formában önálló ország, nem rendelkezett saját nemzeti identitással bíró politikai, katonai, kulturális, tudományos és legfőképpen politikai elittel. Csak a cári és a bolsevik hatalomgyakorlási módszereket ismerték a gazdagok és a szegények egyaránt. Kívülről úgy látszik hogy az ukrán identitással nem, vagy csak alig rendelkező oligarchák a nemzeti identitást és a nacionalista szélsőségeseket használják és használták mindig is a politikai és a gazdasági játszmáikhoz. Olyan politikai vezető, és olyan elit sem bukkant fel a háború alatt, amelyre bárki józan ésszel rá merné bízni a maradék ország, ha lesz olyan, újjáépítését. Ukrajna még sokáig a problémánk marad. Dezse Balázs és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Az EU-nak, Nyugat-Európának jelenleg nincsenek olyan kompetens vezetői, akikkel bárkinek érdemes leülni komoly dolgokról tárgyalni

PPestiSrácok.hu Ps TV február 21.
Az EU már szövetségként is komolytalan, Anglia jelentéktelen és az egész társaság még lelkesen a woke vonaton ül, még le akarja győzni az oroszokat és mindenki helyett is zöldíteni akarja a bolygót, valamit befogadna boldog-boldogtalant, akárhonnan és akármilyen célból is érkezik a földrészünkre. Nem csodálkozhatunk, hogy a jelenleg hatalmon lévő európai elitet igazából sem az amerikaiak, sem az oroszok nem veszik komolyan. És ez az eljelentéktelenedés a jelenlegi európai elitek bűne, ennél sokkal fajsúlyosabb Nyugat-Európát vettek át 1990 után az elődeiktől. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kocsmai igazságok – Van annyi dollár, amiért kimutatják a "szakemberek", hogy a magyarok hisznek az összeesküvés-elméletekben

PPestiSrácok.hu Ps TV február 16.
Van egy összeesküvés amelynek az a célja, hogy összeesküvés-elméletes idiótáknak állítsa be azokat, akik lelepleznek egy igazi összeesküvést. A liberálisok (progresszívek, hülyék, haladók, elmebetegek, woke-ok és hasonló fiaskói a teremtésnek) ezért ténymegállapító bizottságokat hoztak létre, amelyek ítélnek elevenek és holtak, továbbá minden olyan entitás fölött, amelyet nem az amerikai külügyminisztérium és a Soros-hálózat pénzel. A Political Capital is egy ilyen valami, amely kikutatta, hogy miután a magyarok jelentős többsége például a Soros alapítvány által pénzelt szervezeteket Soros alapítvány által pénzelt szervezeteknek tartja, ezzel az összeesküvés-elméletekben való hit bűnébe esik. Hiszen a Soros által pénzelt szervezetek, a Soros által pénzelt szervezetek szerint függetlenek. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.