Vissza Gyurcsányig? - Megszűnhet a TEK, kikerül a nyomozóhatóság a rendőrség alól

Jelentős átalakítás várhat a Terrorelhárítási Központra (TEK), amely a jelenlegi formájában megszűnhet, feladatait pedig részben más szervek vennék át.
A rendvédelmi szervek működését érintő jogszabály-módosítások végleges tervezete még nem készült el, a szakmai egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak – közölte a Belügyminisztérium a kormány újdonsült szócsövével, a Telex-szel.
A lap ugyanakkor több forrásra hivatkozva azt írja, hogy jelentős átalakítás várhat a Terrorelhárítási Központra (TEK). Az elképzelések szerint a szervezet jelenlegi formájában megszűnhet, feladatait pedig részben más szervek vennék át. Az átalakítás előjele lehetett, hogy Magyar Péter május végén felmentette tisztségéből a TEK főigazgatóját, Hajdu Jánost.
A döntés nem számított teljesen váratlannak, hiszen a kormányfő korábban bejelentette: személyi védelmét május 9-től nem a TEK, hanem a Készenléti Rendőrség biztosítja.
Hajdu menesztését Orbán Viktor később Magyarország biztonságát érintő komoly kockázatnak nevezte.
A lap szerint az egyik legjelentősebb változás az lehet, hogy a terrorfelderítés feladata a TEK-től a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) kerülne. Ez alapvetően érintené a szervezet működését, hiszen a terrorizmus felderítése eddig a TEK egyik meghatározó feladata volt. A másik két fő terület a személyvédelem és a különleges műveletek végrehajtása.
A lap továbbá azt írja, a műveleti feladatokat ellátó egységeket más hasonló szervezetekkel összevonhatják, míg a személyvédelem jövője egyelőre tisztázatlan. A kormány szócsöve azt is hangoztatta, hogy még abban az esetben is új nevet kaphat a szervezet, ha "formálisan fennmarad, mivel a jelenlegi elnevezést politikailag terheltnek tartják." Hogy kik tartják annak, azt nem részletezte a lap.
Jelentős változás érintheti a Nemzeti Nyomozó Irodát is. A tervek szerint az NNI kikerülhet a Készenléti Rendőrség irányítása alól. Az országos hatáskörű, kiemelt bűnügyek felderítésével foglalkozó szervezet 2012-ben került a Készenléti Rendőrséghez Pintér Sándor akkori belügyminiszter döntése alapján.
Információk szerint a jelenlegi belügyminiszter, Pósfai Gábor legalább részben visszaállítaná a korábbi struktúrát.
Bár a szervezeti átalakítások egyelőre csak tervezési szakaszban vannak, a vezetői személycserék már megkezdődtek. Új országos rendőrfőkapitányt neveztek ki, korábban lecserélték a budapesti rendőrfőkapitányt, felmentették a TEK vezetőjét, majd a titkosszolgálatok több vezetőjének mandátuma is megszűnt.
Kiemelt kép: Rendészeti Államtitkárság







