Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Tálibok, terroristák és tüntetések Iránban

A migráció ismét hallatott magáról, most Linzben, ahol egy iraki a gyermekük szeme láttára leszúrta feleségét, elgázolt két rendőrt, majd egy illegálisan tartott gépkarabéllyal rálőtt az őt üldöző többi járőrre. Később elfogták, de az áldozatokon az már nem igazán segít. Ahogy Németország egyik leghíresebb külpolitikai szakértője Peter Scholl-Latour mondta, aki befogadja fél Kalkuttát az nem segít Kalkuttán, hanem maga is Kalkuttává lesz. A mai GEOrgPOLITIKA-ban Armin Miripurral, teheráni barátommal beszélgettem a Közel-Keletről és az illegális migrációról.

Nem szűnő nyomás nehezedik délen a magyar határra. Naponta több százan próbálkoznak létrával, drótvágóval és embercsempészek segítségével. Minden este bemutatják a hírműsorok a súlyos baleseteket, amelyet embercsempészek okoznak a magyar utakon, amikor megpróbálnak elmenekülni a rendőri intézkedés elől. A déli határszakaszt már végig az afgán maffia uralja. Aki próbálkozik az átkeléssel nekik kell fizessen. Az embercsempészek Szerbiából Magyarországra már akár 3000 eurót is elkérnek, mivel szerintük a határ már szinte átjárhatatlan.

2021 augusztusában Afganisztán elesett. Miután az amerikai csapatok fejvesztve elhagyták az országot, a többi nyugati hadsereg sem tehetett mást és 20 év után a radikális talibán visszatért a hatalomba. Menekültek százezrei indultak el az akkor még nyitva lévő határokon Pakisztánba, Iránba, Üzbegisztánba ám sokaknak a célja Európa, azon belül is Németország lett. Legtöbben úgynevezett gazdasági menekültek, hiszen jelenleg már nincsenek harcok Afganisztánban.

Hasonló a helyzet a pakisztáni menekültekkel is. Egy jobb élet reményében indulnak el, mivel a Németország által fizetett segély többszöröse egy ottani átlagfizetésnek. Ez motiválja az indiai és bangladesi migránsokat is. Az USA hétfőn bejelentette, hogy 9 milliárd dollár segélyt nyújt Pakisztánnak a tavalyi árvízkatasztrófa okozta károk enyhítésére. Sokaknak mosta el mindenét a víz, és ezután döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot.

PestiSracok facebook image

Szíriában is véget ért a polgárháború, Asszad elnök orosz és iráni segítséggel legyőzte az Iszlám Államot és a többi, közel 90 radikális csoportot, akik a polgárháborút okozták. Sokan azért próbálnak Európába jutni, hogy elkerüljék a felelősségre vonást háborús bűnökért, másokat szintén a segély, az ingyen pénz motivál.

Iránban tavaly óta tartanak az erőszakos tüntetések, mivel egy fiatal nő haláláért az azóta feloszlatott erkölcsrendészetet vádolják. A demonstrációkban számos személy vesztette életét. Felháborították az irániakat a Charlie Hebdo szennylap gúnyrajzai iráni politikusokról. Félő, hogy radikálisok ismét célpontnak tekinthetik Franciaországot.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.