Pesti Srácok

Vitnyédről beszél majd a Messiás, a bejövő migránsokról aligha

Vitnyédről beszél majd a Messiás, a bejövő migránsokról aligha
Fotó: Hatlaczki Balazs

Nem akármilyen parlamenti ülés lesz hétfőn, a tervek szerint Magyar Péterék megszavazzák, hogy csak két ciklust töltsenek be a leendő miniszterelnökök. Arról mondjuk nem kommunikálnak, hogy ez a mostani ciklusra is érvényes lesz-e majd.

Belehúznak Magyar Péterék, ugyanis a délután 1-kor kezdődő parlamenti ülésen – amely a Messiás prédikációjával kezdődik – a számukra „legfontosabb” Alaptörvény-módosítására kerül sor (hivatalosan persze a vitájára és a szavazására, de kétharmados felhatalmazással a hónuk alatt tudjuk, hogy ez mit jelent). 

A javaslat értelmében egy miniszterelnök összesen legfeljebb nyolc évig tölthetné be tisztségét, a megszakításokkal eltöltött időszakokat is beleszámítva.

Hogy mit gondolunk arról, hogy korlátozzák, ki hányszor vezethet egy országot, arról többek között ITT írtunk.

Emellett az általa elképzelt vitnyédi „migránstáborról” is szó esik majd.

A parlament emellett várhatóan igazolja Szucsigán László román nemzetiségi szószóló mandátumát is. A Nemzeti Választási Bizottság azt követően jelölte ki a tisztségre, hogy az áprilisi választáson induló román nemzetiségi lista első helyén szereplő Tát Margit lemondott mandátumáról, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata pedig nem élt jelölési jogával.

Napirenden szerepel továbbá a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozat módosítása. A változtatás lehetővé tenné, hogy a Mi Hazánk frakciója jelöljön elnököt a testület élére. A módosítás elfogadása esetén a parlament megválaszthatja a bizottság tagjait és tisztségviselőit is.

A radikális párt frakcióvezetője, Toroczkai László június elején ugyanis kifogásolta, hogy nem ő vezetheti a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottságot. Ezt követően Magyar Péter bejelentette, hogy a Mi Hazánk elnöke kerülhet a testület élére, amihez most a szükséges parlamenti döntések is megszülethetnek.

A képviselők hétfőn Toroczkai László mentelmi ügyéről is tárgyalnak, emellett az azonnali kérdések és válaszok órájára, valamint képviselői kérdésekre is sor kerül.

A hétfői ülés egyben a tavaszi ülésszak zárónapja. Az országgyűlési törvény értelmében a parlament rendes ülésszakai minden évben február 1. és június 15., illetve szeptember 1. és december 15. között zajlanak.

Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.