Szent Benedek útján

Dreher szerint ugyanígy a mai nyugati civilizáció tudását, kultúráját, értékeit is hasonló módon kell kis közösségekben megőrizni az elkerülhetetlen külső invázió (iszlám hódítás) és belső erózió (woke-izmus, LMBTQ) közepette, és majd idővel, organikusan újjá tud éledni és épülni a normális világunk.

Vajon igaza lesz-e Drehernek?

Tulajdonképpen Magyarország (és egész Közép-Kelet Európa) egy ilyen kolostornak tekinthető. Ahol még a lányaikat a szülők kiengedhetik egyedül az utcára, ahol még a zsidók járhatnak kipában az utcán, ahol még a harang szól, nem pedig a müezzin, és ahol az apa férfi, az anya nő. Rod mértékletesen optimista (volt?), amit sokáig magam is osztottam. Azért a kérdőjel, mert egyrészt április 12-e óta jóval nehezebb lett bízni Magyarország fennmaradásában, legalábbis évezredes értékeink, civilizációnk, a jó értelemben vett, tradicionális Európa őrzőjeként, másrészt jó ideje nem beszéltem Rod-dal, s nem tudom, most mit gondol. Évek óta Magyarországon él, a Danube Institute munkatársa, de nem tudom, a földrengés nem állítja-e az ő itteni egzisztenciáját is kihívások elé, s nem kényszerül-e másik „kolostorba” vonulni.

Ahogy most a Fideszt támogató újságírók, médiaszereplők sokasága. Nincs más lehetőség, mint kisebb közösségekben őrizni, átmenteni mindazt a tudást, szellemiséget, ami a magyar jobboldalon 16 (+4 +4) év alatt felhalmozódott, átvészelni a viharos időket, és majd részei lenni valami új megszületésének, a normalitás visszatérésének. Csakhogy...

A két és fél milliós tábort egyben kell tartani – mondta a miniszterelnök. S ugyanezt mondta Takács Péter is a Fidesz-kongresszus kezdetekor az épület előtt a résztvevőket faggató egyik – most már kormányzati, korábban simán csak tiszás – propagandamédiumnak. (Bazi sok van, nem tudom, melyik volt.) Mondtam is utána Péternek (akit szintén a barátomnak bátorkodom tekinteni, és tényleg jó arc, nem csak politikusként), hogy ez mind szép és jó, és nem is kétlem a szándékot, s pláne nem az ő felelősségét kérem számon a kérdésben, hiszen nem az ő területe... Dehát mégiscsak, nem kellene a nagy ambíciók közepette, a két és fél millióból először legalább azt a pár ezret egyben tartani? Akik tényleg teljes mellszélességgel álltak Orbán Viktor kormánya mellett, teljes erőbedobással harcoltak, éveken keresztül, de a választási kampányban különösen... Akik lehet, hogy kaptak fizetést a munkájukért, de nem elsősorban a pénzért, hanem meggyőződésből álltak ki, vállalva a Barabás nevét kiabáló, ellenséges csürhe megvetését, szidalmait, agresszióját... Ám akik most épp mennek a levesbe (vagy a busz alá, hogy az angolból egyre jobban a magyarban is meghonosodó kifejezést használjuk).

A MediaWorks-nél zajló tömeges leépítés csak az egyik – valószínűleg az egyik leglátványosabb – manifesztációja egy sokkal szélesebb körű tendenciának. Rengeteg ember találja magát egyszer csak a „semmiben”. Politikusi stábtagok, intézmények alkalmazottai (vagy akár vezetői), csendes háttéremberek (szövegírók, fordítók, stb.) is. De különösen a frontharcos újságírók, médiaszereplők. Nem kérdés, jelentős részü(n)k képes lesz alkalmazkodni. Megtalálni a helyü(n)ket a „szép új világban”. Helytállni ellenzékben, önállóan is. De milyen üzenetet hordozhat, mennyire demoralizáló hatású lehet nem csak az, hogy „a mór megtette kötelességét, a mór mehet”, hanem az különösen, hogy ennyire ingatag lábakon állt az egész rendszer? Hogy ennyire nem volt benne semmi tartalék? Hogy akiknek az lett volna a dolga, hogy biztosítsák a stabil működést, s nem utolsósorban a stabil forrásokat az – előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkező – ínségeseb, ellenzéki időkben is, azok most vagy átzsilipeltek az ellenfélhez, vagy csak lapítanak, mint szar a fűben?

Mindenesetre kiderül, ki az, aki valójában a nemzeti oldalon állt, hitt a közösségben. Néhány héttel ezelőtt a Magyar Nemzetben már megírtam, hogy ehhez a kitisztuláshoz egyenesen szükséges volt ez a vereség. De ahogy sajnos a kormányzati sikerek idején is sokszor sokan olyanok kapták a forrásokat, lehetőségeket, akik méltatlanok voltak erre, és csak önös érdekeikből álltak a Fidesz mellé, úgy most is mintha az opportunisták úsznák meg. Sőt, sokszor épp ők döntenek az elkötelezettektől való „megszabadulásról”.

Közülü(n)k nyilván senki nem fog átállni. Hanem szépen létrejönnek, megszerveződnek a kis „kolosotorai(n)k”. Ez az egyszerre hazaáruló és dilettáns brigád, amely most hatalomra került, nem lesz képes teljesen tönkretenni az országot, az elmúlt 16 (+4 +4) év eredményeit. Nem csak a tudás menekül meg, hanem közben alulról, organikusan fel is épül valami. És egyszer majd összeáll, szárba szökken, mint a Frank Birodalom. De ha ez így megy tovább, akkor azt már nem Rómának – vagyis nem Fidesznek – fogják hívni.

Orbán Viktor neve, az általa képviselt szellemiség, politikai gondolkodás továbbra is a legfontosabb kötőanyag marad. De ha ez így folytatódik, ha a megtisztulás nem lesz valódi, ha a nehezebb, de értékesebb súlyokat dobálják ki a léghajóból, és az utazhat tovább, aki könnyű (pedig valójában csak könnyűnek találtatott), akkor a Fidesz sajnos halott. Ha a bukásért leginkább felelősek, ha a miniszterelnököt leginkább rossz irányba vivők, „hintába ültetők” továbbra is helyzetben maradnak, pláne ha még pózolnak is mellette, miközben az elkötelezett harcosokat szélnek eresztik, akkor ez a hadsereg többé már nem fog összeállni a régi zászló alatt. (Új katonák, új fegyverek pedig nem lesznek. Vagy ha igen, akkor abban kevés köszönet lesz – ezek már a mostani kampányban is jól besültek.) Kár lenne értük.