Pesti Srácok

Lesz-e hatása a Sebestyén József agyonverését követően létrehozott petíciónak?

Most dől el, hogy a kárpátaljai magyart agyonverő ukránok megússzák-e a felelősségvállalást, valamint az is elválik, hogy a magyar összefogás sikereres és kitartó lesz-e. Igazságot Sebestyén Józsefnek!

A baloldali sajtó csak legyint arra, hogy egy magyart agyonvertek az ukrán pribékek Kárpátalján, így mutatva meg ismét, hogy semmi közük ehhez a nemzethez. Szinte fellélegeznek, ha az ukránok bármilyen kamumagyarázattal előjönnek, ilyenkor ők is átveszik ezt a szégyenteljes hazugságcunamit, majd felteszik a kezüket, hogy bizony háború van. A bucsai mészárlásnál azonban nem vártak semmilyen bizonyítékra, akkor egyből tudták szinte bakancsszín szerint, hogy ki hány embert ölt meg, Sebestyén Józsefnél már nem voltak ilyen érzékenyek. Amikor egy magyar embert ölnek meg, akkor ez nem számít. Az ukránok cinikusan azt is elmondták, hogy náluk nincs semmilyen kényszersorozás, dacára annak, hogy naponta tucatnyi videó kerül ki, amiben épp az elhurcoltak utolsó szabad pillanatait láthatjuk.

Ukrán "toborzók" verték halálra a kárpátaljai magyar férfit. Sebestyén József 45 évet élt.
Ukrán "toborzók" verték halálra a kárpátaljai magyar férfit. Sebestyén József 45 évet élt.

Sebestyén József agyonverése nem maradhat büntetlenül

Az aljasság határtalan, az ukránok pedig láthatóan számíthatnak arra, hogy Magyarországon belül is vannak olyanok, akik mellettük állnak. a baloldali ellenzék és cselédsajtója ugyanis gyomorforgató módon kettős mércét alkalmaz saját hazája (?) ellen. A magyarok azonban sosem adják fel, így a Kocsmai igazságokban Bálint Botond helyett Kertész Dávid mondta el gondolatait és háborodott fel az ellenséges ukrán állam és kiszolgálóik aljasságán és kegyetlenségén. Természetesen nem felejtettük el Magyar B. Tamás haditudósító felhívását sem, aki petíciót indított Sebestyén József ügyének kivizsgálására és hősi halottá nyilvánítása mellett. 

 

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.