pribék
Gyurcsány kispribékje csúnyán lebukott, de a bizonyíték ellenére tagadott – Karanténvlog
Ha Gyurcsány zsoldjában állsz, nem elég ugyanazt szó szerint visszaböfögni, tagadni is kell rendületlenül. Rónai Sándor DK-s EP-képviselő aljas módon vádolta meg pedofíliával az M1 riporterét, provokált, majd belehazudott mindenki szemébe. Csak a szokásos, de a Karanténvlog legénysége többek között erről is részletesen elmondja a véleményét. Felháborító, de nem meglepő, hogy a Gyurcsány-szekta számára nem a gyermekek védelme a fontos – különben megszavazták volna a gyermekvédelmi törvényt –, hanem az agyatlan sulykolás, és most már több millió embert pedofiloznak le. Rónai pedig minden határon túlment, amikor az M1 riporterétől azt kérdezte meg agresszív módon, hogy szokott-e gyerekek nadrágjában turkálni, majd amikor azt hitte, hogy nem veszi a kamera, folyamatosan lehülyézte a riportert. Szokás szerint ezt letagadta, de ebben igen erősek a DK-s horda kispribékjei: a bolsevik tempóra 1919-ben is büszkék lettek volna Kun Béláék. Gyurcsányék láthatóan megint szintet léptek, bírókat fenyegetnek, vérszomjasan várják a leszámolás pillanatát. Azóta Gyurcsány az évértékelőjén hihetetlen zavaros maszlagot adott elő megint, amiből látjuk: még a 2010 előtti ámokfutásnál is rosszabb várna a nemzetre, ha Sztálin tanítványai ismét lehetőséghez jutnának. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.