Jégkirálynő
„Az első baloldali – mint mondják – maga a Sátán volt.”
László András
Néró – midőn elvette az amúgy férfinak született Sporust – úgy nyilatkozott, hogy nincs erkölcsös ember, akinek szennytelen volna bármelyik testrésze. „Ehhez még azonfelül ő maga úgy ment feleségül, mint hozzá Sporus, miközben épp úgy jajgatott és visítozott, mint egy leány, mikor elveszik a szüzességét. Szilárd meggyőződése volt – amint többektől tudom –, hogy nincs erkölcsös ember, nincs olyan, akinek csak egyetlen testrésze is szennytelen volna, csak éppen hogy a legtöbben titkolják és ügyesen kendőzik piszkosságukat”. Ez volt az ő véleménye. Bizonyára nem véletlenül.
Nem nagyon szeretem a műkorcsolyát, szerintem túlságosan sok benne a báj, de most felfigyeltem egy érdekes szereplőre. Minna-Maaria Antikainen valaha férfiként látta meg a napvilágot, ám 43 éves korában úgy döntött hogy mégis inkább nő. Sőt, műkorcsolyában kívánja megmutatni, mire képes, már bronzérmet is szerzett egy „nem hivatalos” versenyen.
Zárójel. Hát az bizonyára nem is volt hivatalos, most pedig nézzük meg, miképpen is esett az a bizonyos „verseny”. Tulajdonképpen főleg a kezével korizott, miután összevissza hadonászott velük, és ebből állt maga a kűr, még a száját is eltátotta, miközben szökdécselt. Csakúgy viharzott a bájkecs. Ja és természetesen – csak erre a „versenyre” – másik rucit is viselt. Nézzék meg, ha nincs jobb dolguk. Zárójel bezárva.
Itt most a dolog lassan, méltóságteljesen kezdődött – természetesen új toalettben. Külön élvezet volt nézni a pápaszemet, amely ott villogott a szeme előtt. Ez – természetesen – egy „transzgender” verseny volt, hogy mit keresett ott egy rakás buzi, az nem tudható. Egy csomó műkorcsolyázó siklott körbe körbe a pályán zeneszóra, miközben a fény a erre az egyedre siklott. Ő pedig – némileg rogyadozva – a pálya közepére korcsolyázott, közben több kunsztot is bemutatva, például a fordulókat is gyakorolta; mérsékelt sikerrel. Pontosan olyan volt, mint mikor egy disznó gyakorolja az egyes csúszási módokat – a maga eleganciájával. Gyönyörű volt. Azután jött a végső mutatvány: valószínűleg térdelni akart, ám elesett, ott ült a földön, és nem volt képes felállni, mert a korcsolya mindig kicsúszott alóla. Ott kuporgott ez a ratyi a földön, és köpni-nyelni nem tudott, amíg végül egy csaj meg nem könyörült rajta. Átadott egy finn zászlót neki és felsegítette. Amúgy az összes résztvevő nőneműnek látszott. (Hogy nő volt-e, az természetesen nem tudható; mi sem tudjuk, de látszólag legalábbis annak tűnt). Az egész teljesen szürreális volt; buzik egymás között, szenvedélyesen. Mindez a műkorcsolya Európa bajnokság megnyitóján készült. De persze, ha ukrán lenne, akkor biztosan győzne. Hát egészségükre.
Nem tudom, miért kell ezt. Minna-Maaria Antikainen nyilvánvalóan elmebeteg – ez nem kérdés –, a probléma csak az, hogy miért kell ezt mutogatni? Miért kell erre „büszkének” lenni? Ahelyett, hogy elrejtőzne és csöndben rejtegetné a tébolyát. Miért kell még mutogatni is a bolondériáját?
Vezető kép: A felvétel állítólag Minna-Maaria Antikainen-t ábrázolja. Ez van ezt kell szeretni.
