Pesti Srácok

Zene az ukránok füleinek

Zene az ukránok füleinek

Vészjósló jelek gyülekeznek! Háromezer ukrán végveszélyben! Még a föld is rengett Angliában!

Kétségbeesve értesültünk, a szerencsétlen britanniai ukránok végveszélyben vannak, ugyanis az Eurovízió koncertet kíván nekik adni. Ez mindenképpen veszélyt jelent rájuk nézve, hiszen bármi is megtörténhet a „koncert” során. A szerencsétlen ukránok egészen Britanniáig futottak, hogy mindezt elkerüljék, ám a sors kegyetlen és ott is rájuk találtak. Pedig oly szépnek tűnt minden. Azt gondolták, kiszaladtak az EU-ból és minden rendben lesz; nem így történt, elvétették, és az Eurovízió rájuk talált. Voltak vészjósló jelek, mint például a 2–3 évesek nemátalakító – ami tulajdonképpen a buzivá alakítást jelentik – műtétje. (Ami az angol populáció női tagjait illeti, nem is kár, bár a helyzet, az utóbbi időben sokat javult a bevándorlás hatására.) „Az Eurovíziós Dalfesztiválra szóló 3000 jegyet osztanak ki az Egyesült Királyságban élő, lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukránok között.” Más sem hiányzik nekik. „A versenyre májusban, Liverpoolban kerül sor, miután a 2022-es győztes Ukrajna nevében a várost választották a verseny helyszínéül.” A cél az, hogy „az esemény valóban bemutassa az ukrán kultúrát”. Hát – ami azt illeti – ukrán kultúra nem igazán létezik. Tán az egyetlen kulturális figura Tarasz Sevcsenko mint költő. Na meg például a banderisták, akik főleg a zsidók és a lengyelek kiirtásában jeleskedtek, de abban aztán kiemelkedően.

Zárójel. A „filmművészetben” is történnek mindenféle bravúrok. Már megint egy (angol nyelv)tanárral van baj. Mint kiderült, a Nagypeterdi Általános Iskola angoltanárnője feltett egy igazán „pornográf” képet, amely őt magát ábrázolja, félreérthetetlen pózban. Azt, hogy mit gondolt, amikor kitette e képet, azt nem tudjuk, de a kép önmagáért beszél. Ítéljék meg önmaguk. Zárójel bezárva.

PestiSracok facebook image

Mi következhet még? Bárki lehet a saját maga művészeti alkotása és ebben a formájában maga a kétségbevonhatatlan (akár zenei) tökély.

  • Lehetséges, hogy akár Bite Zsolt is felléphet az „efebofília” nevében.
  • Az is lehetséges, hogy a 2–3 évesek LMBTQ-érzékenyítése is sorra kerül.
  • Akár az is lehetséges, hogy a Nagypeterdi Általános Iskola angoltanárnőjének pornóvideója is zeneszámnak minősül? Teljes szépségében és ékes angolsággal természetesen.
  • Mind a hatszázezer LMBTQ-magyar is megjelenik. (Már amennyire magyarok ezek.)
  • Hadházy is kiáll K. Gábor mellett – mint egykoron.
  • Vagy az hogy egy transznemű „nő” lehet egy németországi „szépségverseny” győztese, Saskia, aki már ötéves korában kijelentette, hogy ő „nő”. Kapott is hormoninjekciókat, biztosan jól esett neki, és most még szépségkirálynőként is tündökölhet.

De az tény, hogy az egész buli „a zenét ünnepli, és egyesíti az embereket a világ minden tájáról”. Bizonyára. A „zene” – ha ez az – egyébként tulajdonképpen ipari zaj, és nem értem, miként értelmezhetem ezt zeneként, de én egy reakciós vagyok. A menekülő ukránok mindenesetre ráfaragtak. Most aztán gondolkodhatnak, hogy hová mehetnének még és ott mit csinálhatnak. Nem lenék a helyükben.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.