aristo
Gyurcsány hősei: Heller, Rajk és Konrád
Egyáltalán nem érdekel, hogy kiknek fognak tetszeni a következő sorok – ezzel a dacos, kissé kamaszlázadásra hajazó gondolattal kezdte Gyurcsány Ferenc mai eszmefuttatását a közösségi oldalán arról, hogy az ő hősei bizony Heller Ágnes, Rajk László és Konrád György. A volt miniszterelnök kifejti: meghatja ezeknek az embereknek a bátorsága és az ereje, akik "a parizer-zsemle-ágy biztonságát is kockáztatták egy szabad, demokratikus, független Magyarországért". Gyurcsány Ferenc tekintette már példaképének a kommunista Che Guevarát, és idézett egy spanyolországi kommunistát is, Dolores Ibárrurit, akit Sztálin fegyverrel és pénzzel támogatott, s akinek az oldalán harcolt többek között Gerő Ernő, Rajk László, Münnich Ferenc, Zalka Máté és sokan mások, akik közreműködtek Magyarország tönkretételében a kommunista diktatúra idején. Őket nevezik "spanyolosoknak", akik a polgárháború évei alatt a történelem egyik legvéresebb keresztényüldözését hajtották végre, lemészárolva ártatlan híveket és papokat."Ha az ellenzék nyer, fél év alatt elintéznék Magyarországot végtelen időre" – PS-interjú Aristóval!
Ha megkevered a pöcegödröt, a legnagyobb szardarabok úsznak fel a tetejére - figyelmeztetett a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Aristo, portálunk népszerű publicistája. Szerinte teljesen nyilvánvaló, ha az ellenzék nyerne és egyáltalán képesek lennének kormányt alakítani, de Brüsszelből nyomást helyeznek rájuk, akkor egyértelműen lebontják majd a hazánkat védő kerítést. "Akármit is mondanak, hogy ők akkor se és most sem akarják lebontani, ha Juncker elvtárs azt parancsolja nekik, hogy márpedig itt kell aláírni, akkor ott fogják aláírni. Ezek évszázadok óta seggnyalók. Ha nyalni kell, akkor nyalni kell, észre sem veszik a különbséget" - mondta Aristo. Publicistánk nyomatékosította, fél év elég lehet a hatalmat megkaparintó ellenzéknek, hogy elintézzék Magyarországot végtelen időre.Aristo szerint a világ (Interjú)
Különösképp az eddigi beszélgetések során sem igyekeztem betartani a nagybetűs újságírók kiskátéjának írott és íratlan szabályait, végső soron nem a médiaszakról érkezem, így nem tanultam meg, hogyan kell a Wikipédiáról szerzett kimeríthetetlen tudással felvértezve interjúalanyokra rúgni az ajtót. Ehhez kétségtelenül nem értek. Jelen helyzet azonban még kivételesebb, mivel olyasvalakivel beszélgetek, akinek nemhogy a kilétét nem árulhatom el, de magam sem tudom, ki is ő valójában. Rendhagyó, improvizatív filozofálás következik Aristoval, a PestiSrácok.hu kiemelt szerzőjével. (PolgárPortál-interjú)Ajánljuk még













