Pesti Srácok

TGM

TGM

Elhunyt TGM, aki az utóbbi évek magas szintű szórakozását jelentette számomra.

Persze tudom nem illendő a halál idején arról értekezni, hogy mi is volt az illető szerepe az életben. Mindenesetre kerestem az írásait, hogy élvezni tudjam őket. Na nem a tartalom miatt, azok többnyire eléggé riasztóak voltak, hanem stílus okozott nekem örömet. TGM ugyanis nagyon olvasott ember volt, és mint ilyen, nagyon szórakoztató stílusban beszélt – függetlenül a mondandó tartalmától, amely többnyire igen nehezen értelmezhető volt. Utóbb már nem is magyarázta az elvi mondanivalót, csak ítélt elevenek és holtak fölött. Ezek között aztán sokszor eltévedt, és láthatóan nem oda lyukadt ki, ahová szeretett volna.

PestiSracok facebook image

Zárójel. Én magam viszonylag korán megértettem a dolgot, számomra Polányi Károly volt az az ember, aki felnyitotta a szememet, „Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet” című műve volt, amely revelálólag hatott rám. Ebből – legalábbis számomra – nyilvánvalóvá vált, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint gondoljuk. A társadalomban sokkal több minden játszik szerepet, mint hogy egyszerűen le lehetne írni: a kultúra, a szokások és még sok minden más közreműködik benne. Mondhatnók: kiábrándultam Marxból. (Persze ez jóval tovább tartott, és voltak benne visszaesések – egyáltalán nem könnyű dolog szakítani a marxizmussal.) Mindenesetre Polányi rávilágított valami hatalmasra: az ember nem pusztán a gazdaság foglya, valami örvénylő van a társadalmi folyamatokban, melyek meghaladják a puszta gazdasági törvényeket, bármilyen vonzó is azok alkalmazása rájuk. De ez már az én dolgom. Zárójel bezárva.

Pedig jól kezdődött. Ő ugyanis fordítva kezdte, liberális volt, a „

Búcsú a baloldaltól

” című művéből kiderül, hogy le akar számolni a fantazmagóriákkal. És ez így ment egy darabig. Csokornyakkendőben, sétapálcával járt be a TV-be, az egész jól is mutatott, csak közben időnként elhangzottak furcsa mondatok, mint például:

„a jobboldal a butasággal szinonim, a durva, böllérbicskás, sárkányos-törzsökös, etelközi, jutasi, árpádsávos, csodaszarvasos, Kárpát-Duna-Nagyhazás, vezérgyepűs idiotizmussal, a gyülevész népség finomtalan vérszomjával, az alázatosan jelentem éthoszával, a fölhizlalt csendőregyén torokhangjával, a csőcselék vágyával, hogy végre kirámolhassa a sifonért”.

Valami azt súgta, hogy ez a „

jobb

” mégse az a bizonyos „

jobb

”.

Aztán jöttek sorban a marxi sejtések. Bizony. Ami TGM-et illeti, ő igen későn – saját bevallása szerint – ismerkedett meg Marx elvtárs tanaival, ezért aztán nem volt ideje kiábrándulni.

Pedig szüksége lett volna rá.

És mert későn ismerkedett meg vele, ezért életideje lejárt anélkül, hogy csalódhatott volna a tanban. Nem volt ideje rá. Nagy szerepet játszott benne az is hogy valószínűleg makacs ateista volt.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.