Még tart annak az irathalmaznak a lefordítása, amelyet novemberben kapott meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az osztrák hatóságoktól az ausztriai A4-es autópályán otthagyott furgonban talált, 71 bevándorló halálával végződött augusztus végi esettel összefüggésben – tájékoztatta a Magyar Időket az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
A lap információi szerint nem zárható ki, hogy a hivatalos fordítással néhány héten belül végeznek, a nyomozás tehát februárban elkezdődhet, de még tanulmányozni kell a dokumentumokat. Az iratokból kiderül, hogy a csempészbandának az a része, amelyik a migránsok halálához is vezető utakat szervezte, irakiakból és afgánokból állt. A menekültek toborzásával és szállításuk lebonyolításával viszont bolgárokat bíztak meg a bűnszervezet vezetői.
Az ügyben egy ideig párhuzamosan nyomoztak a magyar és az osztrák hatóságok. Mivel azonban az esettel kapcsolatos több cselekmény is Magyarországon történt, valamint négy gyanúsítottat a magyar hatóságok vettek őrizetbe, az osztrák igazságügyi tárca hivatalos megkeresésben ajánlotta fel Magyarországnak a büntetőeljárás lefolytatását. Az ügyben egyébként jelenleg is folyamatban van egy eljárás. A Nemzeti Nyomozó Iroda ugyanis öt gyanúsított ellen nyomoz embercsempészés megalapozott gyanúja miatt.
Mint ismert, az osztrák A4-es autópályán augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából hetvenegy menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar–szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A furgonban összezsúfolt emberek megfulladtak, az embercsempészek pedig elmenekültek. Később kiderült, hogy az áldozatok már a magyarországi útszakaszon meghalhattak.
Forrás: Magyar Idők
Fotó. blikk.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS