Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 249 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 256 900 forintot ért el, 9,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolt átlagkereset 8,6 százalékkal 391 ezer 200 forintra, a költségvetési szektorban 9,7 százalékkal 374 ezer 100 forintra emelkedett.
A feldolgozóiparban 9,5 százalékkal, az építőiparban 11,9 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagkereset és 400 ezer 900 forintot, illetve 294 ezer 500 forintot tett ki. A pénzügyi és biztosító cégeknél 7,1 százalékkal 678 ezer 900 forintra nőtt az átlagkereset, a turizmusban – szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás – 8,7 százalékkal, 252 ezer 100 forintra emelkedett a bruttó kereset. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a januári bruttó átlagkereset 12,1 százalékos emelkedéssel 428 ezer 400 forintra nőtt, a humán egészségügyben 15,0 százalékos növekedéssel 394 ezer forint volt, míg a szociális ellátás területén 180 ezer forint volt az átlag, ami 11,7 százalékkal több a tavaly januárinál. Az oktatásban 5,3 százalékos béremelkedést jelentett a KSH, ezzel 336 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS