Hajdú D. András nyerte el A fal, amit mi kerítésnek hívunk című munkájáért a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját, míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta Éber kóma című anyagáért.
Csütörtökön nyílt volna az idei pályázat legjobb munkáit bemutató kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol az ünnepélyes díjátadót is megtartották volna – emlékeztetett a https://www.sajto-foto.hu/ honlapra a szervezők által csütörtökön feltöltött videóban Szlukovényi Tamás, a pályázat zsűrielnöke.
A videóban Ron Haviv, a zsűri tagja bejelentette: idén Hajdú D. Andrásnak ítélték a pályázat nagydíját. A fal, amit mi kerítésnek hívunk című anyag – amely pályázat Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriájának első díját is elnyerte – a romániai Nagybánya nyomortelepein elő cigányok életét mutatja be. Hajdú D. András A kongói dzsungel magyar hőse című pályamunkájával a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját is megkapta.
A legjobb emberközpontú pályázati anyagnak járó André Kertész Nagydíjat Kovács Bea (szabadfoglalkozású) érdemelte ki Éber kóma című anyagáért, amely a Mindennapi élet (sorozat) kategória első díjasa is lett. Kovács Bea sorozata azt mutatja be, ahogyan egy 2017-ben a zebrán elgázolt és azóta éber kómában fekvő súlyosan beteg lányt ápolnak és gondoznak szülei az otthonukban. A nyolcadik alkalommal kiírt, a fotográfiát legjobban felhasználó tipográfiért járó Molnár István-díjat az L2 Stúdió két alapítója, Lakosi Krisztián és Lakosi Richárd nyerte a Magyar Formatervezési Díj 2017-2019-es katalógusáért.
Mint a pályázat kiírói korábban közölték, a pályázatra ezúttal 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött, a beérkezett képek száma összesen 6079 volt. A közmédia fotóriporterei összesen tizenegy díjat és két dicséretet kaptak.
A nemzetközi zsűri tagjai Szlukovényi Tamás elnök mellett Daniela Mrazkova, Ron Haviv, Joao Silva és Stiller Ákos voltak. A legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsy Márton-díjat Török János (Délmagyarország) kapta; ő lett idén a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter is.
A legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek járó Szalay Zoltán-díjat idén is Mónus Márton (MTI/MTVA) érdemelte ki, a Magyarországon készült legjobb hírképért Dombóvári Tamást (szabadfoglalkozású) tüntették ki Escher Károly-díjjal, a frissen létrehozott fenntarthatósági díj első nyertese pedig Ladjánszki Máté lett.
A szervezők közölték: a 38. Magyar Sajtófotó Kiállítást a Capa Központ nem törölte programjából, csak későbbi időpontra halasztotta. Az év második felében, amint a járványügyi körülmények engedik, bemutatják a tárlatot, amelynek megnyitóján ünnepélyes keretek között adják át minden díjazottnak az elismerést. A hagyományokhoz híven megjelenik Az év fotói 2019 című album is, amely a pályázat nyertes képei mellett a további magas színvonalú pályamunkákból is válogat.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: Hajdú D. András
Facebook
Twitter
YouTube
RSS