Okirat-hamisítás gyanújával tesz rendőrségi feljelentést Németh Szilárd kormánybiztos, mert állítása szerint Mesterházy Attila MSZP-elnök Facebook-oldalán meghamisítva tették közzé az ő vagyonnyilatkozatának egy részletét – értesült a HavariaPress. A
Csepel.info híradása szerint a Magyar Szocialista Párt elnökének Facebook-oldalára még tavaly december 10-én került fel egy olyan kép, amely Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, illetve a vagyonbevallásának egy részletét ábrázolja. A hírblog szerint a képet azzal a céllal tehették közzé, hogy hiteltelenné tegyék a rezsicsökkentésért felelős kormánybiztost: Németh ugyanis egy korábbi kijelentésében azt állította, hogy egy viszonylag kis kertes házban lakik, a képen bemutatott vagyonbevallásból viszont úgy tűnik, mintha valójában egy 539 négyzetméteres házban lakna. Az oldalon eredetiben közzétett vagyonnyilatkozatból ugyanakkor kiderül, hogy ez a szám Németh Szilárd ingatlanának teljes területét jelenti, a lakóház udvarával együtt, ami arra utal, hogy a Mesterházy oldalán közzétett változatot manipulálták. A Csepel.info értesülései szerint a kormánybiztos épp ezért rendőrségi feljelentést tesz a kérdéses kép közzététele miatt, okirat-hamisítás gyanújával.
HavariaPress
Facebook
Twitter
YouTube
RSS