Az olasz főváros körül traktorokkal tüntető gazdák a szabad ég alatt töltötték az éjszakát, és nem hajlandóak távozni annak ellenére, hogy egyelőre nem kaptak engedélyt a Rómába való belépésre.
A gazdacsoportok vezetői és a római prefektúra képviselői szerdán folytatják az egyeztetést a traktorok esetleges bevonulásáról Rómába. Lamberto Giannini prefektus kedd estig nem engedélyezte, hogy a gépek behajtsanak a fővárosba. A hatóságok alaposan megfontolják az engedélyek megadását, mert ha Róma megnyitja kapuit a traktorok előtt, más olasz városokat is “megszállhatnak” a tüntetők, akiket eddig sikerült a városok határában feltartóztatni.
A gazdatüntetések résztvevői hangoztatták, hogy ha nem kapnak mielőbbi választ, akkor pénteken a római körgyűrűn fognak felvonulni, ami közlekedési káoszhoz vezethet. Számításaik szerint addigra mintegy 1500 vagy annál is több traktor érkezhet a fővároshoz. Róma körül négy ponton gyülekeznek az egész országból érkező járművek. A legtöbben a Via Nomentana országút mentén sorakoztak fel. A legmesszebbről egy fiatal agrárvállalkozó érkezett, aki Pisából indult traktorával, és tizennégy óra alatt tette meg az utat Rómáig.
A tüntető olasz gazdák a hazai minőségi agrár- és élelmiszeripari termékek védelmét szorgalmazzák, a műhús betiltását, az agrárágazat kiemelt támogatását kérik az Európai Uniótól szigorítások helyett, valamint a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok segítését. Az egyik gazdacsoportot vezető Danilo Calvani úgy nyilatkozott, követeléseik között szerepel az is, hogy eltöröltessék az Európai Unió kétoldalú agrármegállapodásait olyan nem uniós országokkal, amelyek “tönkreteszik” a tagállamok mezőgazdaságát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Marco
Facebook
Twitter
YouTube
RSS