A létfontosságú infrastruktúrát, például az energiaellátást vagy a banki szolgáltatásokat érő kibertámadástól és az iszlamista terrorizmustól félnek legjobban a hollandok – derül ki a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó hágai székhelyű Clingendael Intézet éves felméréséből.
A kutatás célja, hogy felmérje, hogy a holland lakosság mit tart fenyegetésnek, és mi az, ami reménykeltő számukra a nemzetközi környezetben.
A hollandok elsősorban olyan fenyegetésektől tartanak, amelyek közvetlenül érintik a közösséget, és arra számítanak, hogy öt éven belül bekövetkeznek
-állapították meg a kutatók. A fenyegetések listáján a második helyen a hollandiai bevándorló közösségekkel szembeni külföldi kormányzati beavatkozás áll, a harmadik helyen pedig iszlamiszta terrortámadás, illetve a nagyarányú illegális bevándorlás áll. A válaszadók a Kínától való gazdasági függetlenedés következtében esetleg kialakulható jóléti válság miatt aggódnak a legkevésbé, továbbá tekintik fenyegető tényezőként a muszlimok elleni gyűlölet esetleges növekedését. A felmérés arra is felhívta a figyelmet, hogy az lakosság véleménye az éghajlatváltozással kapcsolatban is elmozdult, és most már inkább abban reménykednek, hogy képesek lesznek alkalmazkodni a változásokhoz.
A hollandok hisznek abban, hogy célzott beruházások révén előrelépések lesznek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás területén, ezért annak mérséklése sokkal hátrébb szerepel a listán
-olvasható a kutatásban. A válaszadók a kibertámadások elleni védelem fejlődését, Svédország uniós csatlakozását látják reményt adónak a jövőre nézve.
Az emberek a közbiztonság tekintetében is sok reményt fűznek a nemzetközi szövetségekhez. Ez vonatkozik Svédország NATO-csatlakozására és a nemzetközi kábítószer-bűnözés elleni küzdelemre is
-nyilatkozta a Clingendael kutatóintézet igazgatója, Monika Sie Dhian Ho a felméréssel kapcsolatban.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS