A kormány célja 2024-ben a gazdaság helyreállítása; ez azt jelenti, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón. Nagy Márton kiemelte, hogy ennek három kulcseleme van: a fogyasztás, illetve a belső kereslet által vezérelt szektorok termelésének és a beruházásoknak a helyreállítása, valamint a munkaerőpiaci aktivitási ráta növelésén keresztül a gazdaság élénkítése.
Szeretnénk, hogy ha több magyar dolgozna
– tette hozzá a miniszter. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz. A GINOP Plusz programokban 900–910 milliárd forint áll rendelkezésre két prioritáson: az egyik a vállalkozásfejlesztést, a másik a munkaerőpiaci aktivitást jelöli. Előbbire 450 milliárd forint, utóbbira 460 milliárd forint áll rendelkezésre. A következő időszakban 6–8 programot hirdetnek meg. Már a jövő héten bejelentenek egy vállalkozásfejlesztési és egy aktivitást ösztönző programot. Előbbi nagyságrendileg 130 milliárd forintos, utóbbi 130–150 milliárd forintos program lesz. Az év során pedig újabb programokat indítanak el – mondta a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozásfejlesztésnél nagyrészt hitelprogramok, visszatérítendő források állnak rendelkezésre főleg beruházásokra, és olyan témaköröket érintenek, mint az eszközvásárlás, a zöld energia és a digitalizáció.
Ezeknek a forrásoknak nulla százalékos kamattal kell futniuk
– tette hozzá. Egyúttal jelezte, hogy az aktivitás növelésénél nagyrészt vissza nem térítendő források állnak rendelkezésre. Nagy Márton arra is kitért, hogy az intézményrendszer, amely képes ezeket a pénzeket elosztani, teljes mértékig felkészült. Az MFB Pontokon keresztül juttatják el a főként hitelforrásokat, így ezeket az MFB osztja ki két bankon keresztül: az egyik az MBH Bank, a másik a Gránit Bank. A másik programot pedig az OFA-n, a foglalkoztatási alapon keresztül osztják ki.
A miniszterelnök úr utasításának megfelelően ezeket a pénzeket a lehető leggyorsabban kell a gazdaságban áramoltatni, így lényegében a tárca az MKIK-val közösen egyeztette az ezen prioritások alá tartozó programokat
– jelentette ki Nagy Márton.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta: “végre eljutottunk arra a pontra, amikor azt tudjuk mondani, hogy ténylegesen elindulnak az uniós források”. A nagyjából 900 milliárd forintos GINOP Plusz forrásról megjegyezte, hogy ha ez megjelenik a magyar gazdasági szereplőknél – a kkv-szektorban, a kutatás–fejlesztésben, az innovatív területeken –, akkor ez mindenképpen meg fogja lökni a magyar gazdaság működését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Purger Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS