Szív-lélek játékkal, majd a végén ragyogó koncentrációval, ötméteres-párbajban legyőzte Görögországot a magyar női vízilabda-válogatott a Katarban zajló világbajnokságon és ezzel a sikerrel bejutott a fináléba, ahol majd az Egyesült Államok ellen mérkőzhetnek a lányok az aranyéremért.
A katari világbajnokságon folyamatosan remekül teljesítő magyar női válogatott előtt a világbajnoki döntőbe jutás lehetősége csillant fel, miután hétfőn ötméteresekkel sikerült legyűrni Hollandiát. Ma Görögország várt a mieinkre, amely szintén élcsapattá nőtte ki magát az elmúlt esztendőkben. A dél-európai csapat igazolta is jó hírét a meccsen, mert egyetlen pillanatra sem volt kétséges, hogy joggal kerültek be a legjobb négy közé. Kőkemény meccsre késztettek bennünket, és fej-fej mellett haladt a két csapat végig a találkozón, sőt, inkább a görögöknél volt az előny. A negyedik negyedben 7–7 után mi, 8–8 után viszont a kék sapkás görögök szereztek vezetést, és Mihók Attila időkérése után az életben maradásért vezettük az utolsó támadásunkat. Szerencsére az addig kétes szituációkban rendre ellenünk ítélő bírók ekkor befújták nekünk a fórt, amit Leimeter pompás lövéssel ki is használt (9–9), és miután sikerült blokkolni a görögök meccs végi próbálkozását, következhettek az ötméteresek.
A görögök kihagyták az első két lövést – egyszer kapufát lőttek, egyszer Magyari Alda védett bravúrral –, miközben a mieink – sorrendben Keszthelyi, Garda és Szilágyi – biztos kézzel értékesítették a saját ötöseinket. A negyedik párban, Gurisatti ötméteresével meg is nyertük az elődöntőt, így hatalmas bravúrt elérve bejutottunk a világbajnoki döntőbe, ahol a spanyolokat legyőző Egyesült Államok ellen mérkőzünk majd pénteken délután.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS