„Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata úgy határozott, hogy elítél minden gyermekekkel, családokkal szemben elkövetett büntettet”, ezt a határozati javaslatot terjesztette be Csernus László önkormányzati képviselő az újbudai testület elé. Bár a baloldal bőszen hangoztatja, hogy mennyire fontos nekik a gyermekvédelem, László Imre DK-s polgármester mégis nemmel szavazott a javaslatra.
Csernus László úgy fogalmazott, hogy a baloldali képviselők át akartak nyomni a testületen egy saját politikai nyilatkozatot. Az újbudai Fidesz oldala azt írta, hogy egy ilyen politikai színjátékban frakció tagjai nem vettek részt.
Elutasítjuk a gyermekbántalmazás minden formáját, ahogy elutasítjuk ennek a sajnálatos és érzékeny témának a politikai eszközként való használatát is
– tették hozzá. László Imre és baloldali képviselők nyilatkozatában a következő mondat is szerepelt: “Követeljük, hogy a választópolgárok közvetlenül dönthessenek az új köztársasági elnök személyéről, tekintettel arra, hogy jelenleg ez az intézmény nem tölti be alkotmányos feladatát, és nem fejezi ki a nemzet egységét.
Forrás, fotó: Facebook
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS