„Ennyi nem elég! El a kezekkel a gyerekektől!” címmel szerveztek meg egy újabb tüntetést a gyermekvédelem érdekében holnap délutánra a Karmelitához. A tüntetők fáklyával vonulnak majd a Szent Gellért térről a miniszterelnöki hivatalhoz. Sajnálatos, hogy akkor nem tüntettek, amikor a baloldal nem szavazta meg a gyermekvédelmi törvényt, sőt mi több a balos mantra eddig az volt, hogy nem is kell gyerek, mert csak ártunk vele a környezetnek…
Nagy népszerűségnek örvendett a pénteki tüntetés, amit az öncélú magamutogató influenszerek szerveztek a gyermekvédelem jegyében. S bár eddig nem tudták mi lesz a következő lépés, most előrukkoltak azzal, hogy szerdán összegyűlnek a Szent Gellért téren és felvonulnak fáklyákkal a Karmelita kolostorhoz.
Bár azt is nagyon hangoztatják, hogy ez egy pártpolitika mentes esemény, azért elég sok ellenzéki politikus felbukkant a tüntetők között, sőt február 25-én a parlament előtt is demonstrálnak. A holnapi tüntetést egyfajta előpróbának is betudhatjuk, amit 17 órára hirdetett meg az Országos Közös Akarat, a Civil Bázis és az Egységes Diákfront. Ők azok akik a pedagógus-tüntetés éllovasai is voltak.
Ha viszont nem ez a kormány és nem ez a családpolitika lenne, mint ami van, nem is lenne ennyi gyerek, akiket meg kell védeni. A balliberálisok ugyanis a környezetet többre tartják az emberi életnél, de kinek őrizzük a környezetet, ha nem születnek gyerekek. Reméljük erre is kitérnek majd az összeröffenésen.
Forrás: Blikk, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS