Van egy negatív cél, az Orbán-kormány leváltása, és egy pozitív, az alkotmányos jogállam helyreállítása. Ennyi az összefogás, nem több. Ötszáz napos válságkormány kell az alkotmányos jogállam helyreállításához Bokros Lajos szerint. Azt mondja, az összefogás tartalma ennyi, nem több, mert az ellenzék egyébként semmiben sem ért egyet. Kapitalista pártjából nem lesz néppárt. A volt pénzügyminiszterrel a CEU-n készített interjút a 444.hu.
A társadalom minél nagyobb részét kell magunk mellé állítani, kétharmados többséget kell szerezni. Az áprilisi választás népszavazás lesz, igent vagy nemet mondhatnak az emberek az Orbán-kormányra – mondta Bokros az interjúban, majd hozzátette: Ha nemet mondanak, akkor felállhat egy válságkormány, aminek ötszáz nap alatt kellene teljesítenie a minimális célt, az alkotmányos jogállam helyreállítását. Az élet közben nem áll meg, így a gazdasági rombolás következményeit is fel kell számolni. Bokros szerint reformértékű változtatásokra ettől a válságkormánytól nem kell számítan, ahhoz majd kell egy újabb, normális, szabad választás, annak eredményeképpen pedig egy olyan egységes és erős kormány, amely képes reformokat előkészíteni és bevezetni.
A volt pénzügyminiszter szerint új választási törvény kell, ami nem kényszerít egymástól homlokegyenest szemben álló pártokat kényszerkoalícióra. Szerinte a mostani egy tudatosan eltorzított, gonosz választás, ami arra kényszeríti a demokratikus ellenzéki pártokat, hogy feladják programjukat.
A nagy ellenzéki pártok vezetői nem látják a történelmi felelősséget. Nem látják, hogy a külön indulás azt jelenti, hogy a kormány nem váltható le. Nem arról van szó, hogy a kicsik mindenáron nagyobb szeletet akarnak, hanem arról, hogy a nagyobb pártok nem küzdenek alaposan és felkészülten a hatalom megragadása érdekében. Ami pedig Magyarország elemi érdeke lenne. Ha így nézzük, a kis pártok politizálnak helyesen. A MOMA nem indul a hazai választásokon, ha nem lesz teljeskörű demokratikus összefogás. – hangsúlyozza Bokros.
Minden szempontból szakad le az ország a balti államoktól és a visegrádi országoktól. – figyelmeztet Bokros. 350 ezer fiatalabb, képzettebb, mozgékonyabb ember költözött külföldre. Jelenleg nincs szükség megszorításokra válaszolta kérdésre Bokros, mivel a két legfontosabb pénzügyi mutató, a folyó fizetési mérleg és az államháztartás, jól áll. Makroszinten összességében a költségvetésnek nem kell több kivenni a gazdaságból. De azért lényeges tudni, hogy a pénzügyi egyensúlyjavítást a növekedés kárára hajtották végre, pedig arra is van példa, hogy ezt meg lehet tenni úgy is, hogy a beruházások és a gazdaság közben növekednek – érvel a volt pénzügyminiszter, aki azt is elmondta, hogy nem gondolkozik személyes szerepben, pozíciókról és személyekről szerinte csak akkor érdemes beszélni, ha megegyeztek egy programban.
Arra a kérdésre, hogy várható a mostani kampányban a frizbis tánchoz hasonló szereplés, azt felelte:
Mindenre hajlandóak vagyunk. Persze a jó ízlés határain belül.
A teljes interjú a 444.hu-n olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS