Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Genfben.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy már világszerte érezhetők a hatásai a közel-keleti biztonsági válságnak, amely a regionális, sőt, akár a globális kiszélesedés kockázatával is járhat. Kiemelte, hogy a nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis továbbterjedésének megelőzése kell legyen, márpedig ebben Egyiptom kritikus szerepet játszik.
Vannak országok, amelyek ebben elementáris fontosságú szerepet játszanak; ilyen Egyiptom is, amely a maga mérsékelt, bölcs, óvatos hozzáállásával mindig is egyfajta stabilizáló tényező volt a közel-keleti térségben
– közölte. Rámutatott, hogy az ország már eddig is sokat segített az európai biztonság fenntartásában az illegális migrációs hullámok féken tartásával, a gázai háború kitörése óta pedig – folyamatos közvetítői tevékenységének köszönhetően is – egyelőre sikerült megakadályozni az eszkalációt. Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki az egyiptomi diplomácia vezetőjének, akinek tájékoztatása szerint elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sikerült kimenekíteni a magyar állampolgárokat a palesztin enklávéból.
És abban reménykedünk, hogy Egyiptomnak ez a közvetítői, moderáló szerepe a jövőben is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a közel-keleti térségből ez a konfliktus ne terjedhessen tovább
– mondta. Kitért arra is, hogy a fegyveres konfliktusnak már vannak olyan hatásai, amelyek az európai gazdaságot is súlyosan érintik: a jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai bizonytalanabbá és drágábbá tették a kelet–nyugati áruszállítást, ami Magyarországon is bizonyos zavarokat okozott. Ráadásul – mint rámutatott – mindennek Egyiptom is kárvallottja, mivel a Szuezi-csatornából származó bevételei nagyjából fele odaveszett.
Nagyon éles és határozott tengeri művelet szükséges ahhoz, hogy a húsziknak ezen támadásait vissza lehessen szorítani annak érdekében, hogy a tengeri hajózás szabadsága újra realitás legyen, és a Szuezi-csatornán keresztül Európa felé gyorsan el tudjanak jutni a keleti szállítmányok
– jelentette ki. A miniszter Európa elemi érdekének nevezte Egyiptom stabilitását és biztonságát, amely a közel-keleti válság továbbterjedésének megelőzése szempontjából is kritikus fontosságú.
Azt gondolom, a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie Egyiptom támogatása érdekében, és a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie, hogy Egyiptom stabilitását, békéjét semmifajta kockázat ne érhesse
– vélekedett. A miniszter érintette a kiváló kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve, hogy a magyar közlekedési ipar történetének legnagyobb megrendelését teljesíti az Egyiptomba szállítandó vasúti kocsikkal, amelyek közül már több százat legyártottak Dunakeszin.
A magyar–egyiptomi kereskedelmi forgalom is folyamatosan bővül, több mint 1200 egyiptomi hallgató jelentkezett az évi 200 magyar felsőoktatási ösztöndíjas helyre, és a két ország szorosan együttműködik az ENSZ különböző szervezetein belül is
– sorolta.
A kétoldalú kapcsolataink tehát lendületben vannak, és most nagyon fontos célkitűzés kell legyen az a nemzetközi síkon, hogy Egyiptom békéjét, biztonságát és stabilitását semmi se veszélyeztethesse
– összegzett.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS