Újabb három hónappal meghosszabbították az Aranykéz utcai merénylet nyomozásának határidejét – értesült a PestiSrácok.hu. A napokban meghozott ügyészségi döntés szerint a nyomozásban újabb tanúkat hallgat meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), valamint korábban felkért szakértők véleményeire várnak. Mint ismert, az 1998. július 2-i, négy áldozat, köztük Boros (József Károly) Tamás halálával végződött merénylet elkövetésével – több más gyilkosság mellett – Jozef Rohácot, felbujtóként Portik Tamást, bűnsegédként pedig a Kacsa becenevű L. Jánost gyanúsítja az NNI.
A legutóbbi hír az ügyről tavaly nyári, ekkor az NNI munkatársai bizonyítási kisérlet elvégzésére vitték a belvárosi Aranykéz utcába az egyik gyanúsítottat, Jozef Rohácot, akit a szombathelyi börtönből szállították a helyszínre. Az Aranykéz utcát és környékét akkor kordonokkal zárta körül a rendőrség, a lakókat sokáig nem engedték se ki, se be. A helyszínre érkeztek a Terrorelhárítás Központ munkatársai, a légtérben pedig rendőrségi helikopter körözött. Az eljárásnak viszont látszólag nem sok értelme volt, hiszen Rohác még a bizonyítási kísérlet előtt a jegyzőkönyvbe mondta, semmi köze nincs a négy áldozat halálával végződött merénylethez, ezért nem tud segíteni a rendőrségnek és részt venni sem kíván a bizonyítási kísérleten. Akkor egyik rendőrségi forrásunk azt mondta az eseményről, hogy az nyomozástaktikai és szakmai szempontból mérföldkőnek számított, még úgy is, hogy Rohác azt nem segítette. Hozzátette, jogos a felvetés, hogy az eljárás így első ránézésre sok adóforintba került, de szerinte ez egyáltalában nem volt haszontalan, sőt, a nyomozás végén kiderül majd az értelme is. Forrásunktól megkérdeztük, hogy volt-e az eljárásnak pszichológiai oka, hogy Rohácot szembesítsék tettével, hátha megtörik, de ezt határozottan cáfolta.
Szenvedi Zoltán – PestiSrácok.hu
Fotó: Origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS