Egyelőre kizárta a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamásszal való közös kormányzás lehetőségét Rijád al-Malki, a Ciszjordániában működő Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere szerdán Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésének margóján nyilatkozva.
Malki hangsúlyozta, hogy nem most van a megfelelő idő egy nemzeti egységkormányra. Úgy véli továbbá, hogy a hatóság szakértői kormány létrehozását támogatja, amelynek feladata a palesztin életek megmentése és a háború befejezése. Amint ez megtörtént, lehet elgondolkodni a választásokról, amelyekre még nincs időpont – tette hozzá. A gázai övezeti helyzet miatt hétfőn mondott le Rámalláhban a Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök vezette kabinet. Malki szerint a palesztinok ezzel mutatták meg, hogy készek egy új kezdetre. Mint mondta, hajlandó tovább szolgálni, de nem kívánja átvenni a kormányfői tisztséget.
Malki mindemelett hangsúlyozta, hogy az új kormány nemcsak a megszállt Ciszjordániáért, hanem a Gázai övezetért is felelősséget akar vállalni. Világos ugyanakkor, hogy minden kormány kudarcot fog vallani, ha az izraeli megszállás folytatódik – tette hozzá. A Palesztin Nemzeti Hatóság kormányozza az Izrael által megszállt Ciszjordánia egyes részeit, a Gázai övezetet azonban a Hamász uralja. Malki kiemelte, hogy nem kerülhető meg a kétállami megoldás, mivel szerinte Izrael sosem biztosítana azonos jogokat a palesztinoknak egy közös államban. Hozzáfűzte, továbbra is céljuk egymás mellett békés szomszédságban élni Izraellel.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/SOHAIL SHAHZAD)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS