Büntető feljelentést tesz a Fidesz I. kerületi szervezete, mert szerintük a kerület vezetése jelentősen túlárazott szerződést kötött – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Böröcz László, a kerületi Fidesz-szervezet vezetője, a Fidesz I. kerületi polgármesterjelöltje elmondta: a parkolóőrök és közterület-felügyelők elhelyezésére szolgáló épület felszerelésére szolgáló informatikai és kommunikációs eszközöket, beléptetőrendszert a piaci ár több mint kétszereséért, 8 millió forint helyett 17 millió forintért szerezte be az önkormányzat.
Ez azt jelenti, hogy 9 millió forintot kivettek a kerület lakóinak zsebéből
– tette hozzá. A kormánypárti politikus úgy vélekedett, hogy mára teljes a káosz a baloldali vezetés tevékenysége miatt az önkormányzatnál, és hónapról hónapra derülnek ki olyan ügyek, amelyek vezetői döntések miatt súlyos tízmilliókkal károsítják meg az önkormányzatot.
A képviselőtestület egy éve próbálja elérni, hogy hajtsanak végre teljes jogi és pénzügyi átvilágítást az önkormányzatnál, ám a polgármester egyszerűen nem hajtja végre a testületi döntéseket és titkolózik
– mondta. Nem véletlen – folytatta –, hogy a dolgozók 20 százaléka, a többi között a teljes jogi osztály távozott a hivataltól, ugyanis a polgármester és a jegyző jogszabályellenes döntéseket hoz. A polgármesterjelölt szerint ilyen a vári Puncs Bt. szuvenírbolt ügye is, amelynek a bíróság döntése szerint három éve ki kellett volna költöznie, és nem fizet bérleti díjat, amin tízmilliókat bukott az önkormányzat. Ugyancsak elfogadott egy jelentést az önkormányzat illetékes bizottsága a Ruzszwurm cukrászda ügyében. Ebből kiderül, hogy az önkormányzat vezetése utólagos rendeletmódosítással adott a cégnek teraszengedélyt, majd amikor V. Naszályi Márta polgármester, a Párbeszéd politikusa összeveszett a Ruszwurmot üzemeltető cég vezetőjével, kezdeményezte a cég felszámolását.
Ezt az önkormányzat nem szavazta meg, ugyanis ebben az esetben a kerület örökre búcsút mondhatna az elmaradt bérleti díjaknak
– sorolta Böröcz László.
A Kossuth Rádió hétfői, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a politikus úgy vélekedett, hogy az I. kerületi önkormányzat működése kapcsán csak botrányokról lehet beszélni. Szerinte jellemzi a helyzetet, hogy amikor a polgári erők többségbe kerültek a képviselőtestületben, egyedülálló módon a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum, a Fidesz és a KDNP gyakorlatilag összeállt a polgármesterrel szemben és rendkívüli ülést kezdeményezett, ugyanis a polgármester alkotmányellenes módon nem engedte napirendre venni a képviselői indítványokat, és csak arról lehetett szavazni, amiről ő akart. Ez jól mutatja, hogy V. Naszályi Márta nem úgy viszonyul a saját szerepéhez, mint egy demokratikusan megválasztott vezető, ezért a baloldali képviselőkkel is megromlott a viszonya – fűzte hozzá. Azt is problémának nevezte, hogy a polgármester a saját párttársa által vezetett fővárossal sem tud együttműködni és olyan alkukat kötött, amiknek a kerület a vesztese. A közterület karbantartása érdekében a kerület külön fizet a fővárosnak, miközben a főváros kivonta a humán erőforrásokat a kerület takarításából, így egyre inkább szemetesek az utcák – mondta Böröcz László.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS