Zsigmond Barna Pál (Fidesz) az Országgyűlésben emlékeztetett: február 22-én a Fővárosi Ítélőtábla garázdaság és választás rendje elleni bűntettben jogerősen, testi sértés bűntettében pedig első fokon bűnösnek találta Varju László DK-s képviselőt. A kormánypárti politikus szerint megengedhetetlen, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után 11 nappal a köztörvényesen elítélt Varju László még mindig a Ház padsoraiban ül, és felveszi a fizetését. Kitért arra: ugyancsak nem vállalja az általa elkövetett erőszakért a felelősséget és nem hajlandó lemondani Fekete-Győr András (Momentum).
Fontosnak nevezte, hogy a törvény és a hatóságok kellő szigorral lépjenek fel az erőszakos cselekmények ellen, és felszólította a baloldalt, hogy “szüntesse be a közéleti erőszakot”. Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást pedig arra kérte, hogy ha komolyan gondolják mindazt, amit politikai ellenfeleiken számon kérnek, és komolyan gondolják a képviselői esküjüket, akkor “legyenek következetesek, és távozzanak a közéletből”.
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára válaszában jelezte: maximálisan egyetért azzal, hogy amíg a kormányoldalon a politikai hibáknak is lehetnek és vannak is következményei, addig a parlament baloldalán ülő pártok képviselőinek az sem elég, ha a bűnösségüket megállapítja a bíróság.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS