Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter vasárnap bírálta Ferenc pápa ukrán-orosz béketárgyalásokról szóló felvetését.
Mi lenne, ha ellentételezés gyanánt Putyint bátorítanánk arra, hogy legyen bátorsága hadseregét kivonni Ukrajnából? Akkor nyomban béke állna be anélkül, hogy tárgyalásokra volna szükség
– írta Sikorski az X-en.
Ferenc pápa a múlt hónapban adott interjút az RSI svájci televíziónak, melynek átirata és részleges videofelvétele szombaton került a Reuters hírügynökséghez.
Amikor az ember látja, hogy vereséget szenvedett, hogy a dolgok nem haladnak jól, bátorság kell a tárgyalásokhoz
– mondta a katolikus egyházfő hozzátéve, hogy utóbbi nélkül még súlyosabbá válhat a helyzet, így nincs miért szégyenkezni.
Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal
– jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.
Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háború kapcsán a pápa a “fehér zászló”, illetve a “vereséget szenved” kifejezéseket használta, bár a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét.
A pápa szavainak nyilvánosságra kerülését követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő aláhúzta: az egyházfő nem megadásról, hanem tárgyalásról beszélt, a “fehér zászlót” pedig szimbolikusan használta.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS