A XI. kerületi Szivárvány óvoda vezetője hibázhatott egy érintett szülő szerint, de az édesapa azt mondta a Magyar Nemzetnek, az is gyanús, hogy az elkövető nevelőanyja fontos pozíciót töltött be a DK-s László Imre vezette baloldali önkormányzatnál.
A Magyar Nemzet stábja újabb szülőt szólaltatott meg az óvodai pedofília ügyében, aki megdöbbentő részleteket árult el. A nevét, arcát és hangját érintettsége miatt nem vállaló édesapa elmondta: konkrétan az ő fiát fényképezgette a pedagógiai asszisztens többféle beállításban is. Egy másik gyereket pedig úgy ültetett az ölébe, ami – ahogy fogalmazott – egyáltalán nem természetes. Az édesapa szerint jó ideje fennállhattak a pedofil cselekmények, amit egyébként tudomása szerint az óvónők jeleztek is az intézményvezetőnek. Azt mondta, az igazgató hibázhatott, hogy nem lépett időben.
A Magyar Nemzet megkérdezte azt is, tudnak-e arról, hogy az óvoda vezetője a fenntartónak, tehát a XI. kerületi önkormányzatnak jelezte-e a pedofíliagyanús eseteket. Azt a választ kapták: remélték, hogy ez megtörtént. Csakhogy az apuka arra emlékeztetett: a gyanúsított nevelőanyja az óvodákért felelős terület vezetője a kerületben. Ez pedig magyarázatot adhat arra, hogy miért nem lépett az óvoda igazgatója annak ellenére, hogy értesült az esetekről – írja a lap.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS