Magyar Péter hisztihadjáratának kezdete óta a legfontosabb esemény hétfőn este következett be, amikor a HVG – miután Magyar előre magyarázni kezdte botrányos ügyét – összefoglalt egy birtokában lévő rendőrségi jegyzőkönyvet. A dokumentum egy 2020 utolsó napjaiban kicsúcsosodott házastársi vitát mutat be, amelynél kulcsmomentum, hogy jelen volt egy rendőr is. Egy olyan hatósági személy, aki hivatali esküt tett, és rendőri minőségében jelentés formájában meg is örökítette a történteket.
Amint arra a Magyar Nemzet emlékeztet, a történet 2020. telén kezdődött, mikor Varga Judit kérte, hogy a védelmét ellátó rendőr „menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának”. Tehát Varga Juditnak oka lehetett félni, azt akarta, hogy legyen tanú, és ne legyen kettesben Magyarral. Amint arról a HVG beszámolt, a rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna.”
Ez önmagában cáfolni látszik Magyar azon állítását, hogy „a cikkben és a jelentésben foglaltakkal szemben a valóság az, hogy az egész történés egy megrendezett színjáték volt”. Nem valószínű ugyanis, hogy Varga Judit el tudta volna játszani egy idegen előtt, hogy fél a férjétől. Ha pedig Varga hatósági személy(ek) előtt ilyet tett volna férjével, próbálta volna egy ellene agresszív módon fellépő aktorként bemutatni a hatóság előtt, akkor vajon Magyar miért folytatta volna később házasságukat, amelyet részben a nyilvánosság előtt éltek? Védekező, cáfolatnak szánt, de támadásba átcsapó hétfő esti bejegyzésében Magyar azt írta:
A feleségem nem félt tőlem, előtte lévő este baráti vacsorán vettünk részt Gulyás Gergelynél, ahonnan nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása és 10 perc üvöltözés után a volt feleségem távozott.
Ez valójában nem bizonyítja Magyar állítását, hogy felesége nem félt tőle. Nem derül ki a posztból, hogy Magyar ittas volt-e, és az sem, hogy ő is üvöltözött-e feleségével. Életszerűtlen, hogy csak Varga Judit üvöltözött volna Magyarral, és fordítva nem került volna erre sor. Márpedig, amennyiben a férj kiabált a feleséggel, utóbbi joggal gondolhatta, hogy kockázatos, félelemkeltő, és bizonyos tekintetben számára kiszámíthatatlan egyedül hazatérnie, hogy összepakolja saját és gyermekei holmijait.
Valójában a félelem kapcsán Varga Judit maga is előállt egy sajátos bizonyítékkal: egy párkapcsolati erőszak elleni kampányvideót posztolt, „Mindig van kiút” megjegyzéssel. Magyar Péter szinte azonnal kommunikációs támadást indított ellene, azzal vádolva gyermekei anyját, hogy valamivel zsarolják. Perlaky-Papp József kríziskommunikációs szakértő pénteken este a Hír TV-ben Magyar Péter kapcsán arról beszélt, hogy
Varga Judit is posztolt egy sokat sejtető kisfilmet a kapcsolati erőszakról. És ha ez a kapcsolati erőszak, ez valóban megformálódik és bizonyító erejűen a nyilvánosság elé tárul, akkor az gyakorlatilag minden közéleti szerepvállalását tönkreteheti. Tönkre is fogja tenni. Hogyha ez tényleg valós.
A nyilvánosságstratéga úgy látja, hogy „Magyar Péter láthatóan, amikor megjelent a volt feleségének ez a típusú ráutaló posztja, utána meglehetősen indulatosan reagált. Tehát láthatóan félti azt a frissen szerzett hírnevet, amit sikerült elérnie e rövid idő alatt. És bizony ez az indulatos reakció nem sok jót ígér számára, hiszen pont azt erősíti meg, amikkel esetleg vádolhatják, hogy bizony könnyen indulatba jön, olyan reakciói vannak, amit kevéssé tud kontrollálni.” Idetartozik, hogy péntek este Varga Judit a 444 kérdésére azt válaszolta:
Tisztelt Kaufmann Balázs! Köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább nem élek vele. Egyrészt, mert már visszavonultam a közélettől, és bármilyen közéleti téma – akár az időközben baloldali politikussá vált volt férjem meghökkentő, megtévesztő ámokfutásának – értékelése újra politikai mezőbe helyezne, amit el kívánok kerülni; másrészt, korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom. Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom. Megértését megköszönve, maradok tisztelettel: Varga Judit.
A fentieket az is alátámasztja, hogy Magyar agresszív, frusztrált magatartása Varga Judit munkatársai számára is feltűnt, akik szintén arról számoltak be, hogy a korábbi igazságügyi miniszter fél a férjétől. Erről bővebben ITT számoltunk be.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS