Az április 2-i lejárati határidő előtt sebtében visszavonta a helyi buszközlekedési szolgáltatásra kiírt közbeszerzési pályázatát a hódmezővásárhelyi önkormányzat – írja a Délmagyarország. A visszavonás oka, hogy a Volánbusz Zrt. szerint a kiírt pályázat rövid határideje korlátozza a versenyt, valamint a buszok méretének korlátozásával is voltak gondjaik. A lap emlékeztet: a két évvel ezelőtti, hasonló közbeszerzés miatt összesen 32 millió forintos bírságot kellett az önkormányzatnak és a HVSZ Zrt.-nek fizetnie.
A vásárhelyi közgyűlés a legutóbbi, március 28-i közgyűlésen vette napirendre a helyi buszközlekedési szolgáltatással kapcsolatos pályázatot. A város késve írta ki a tendert, ami még így, gyorsított eljárással is április 2-án járt volna le, míg a Jovány Busszal kapcsolatos szerződés március 31-ig volt érvényes. A csütörtöki közgyűlésen eredetileg arról szavaztak volna a képviselők, hogy a Jovány Busszal kötött kétéves megállapodást további két hónappal hosszabbítsák meg, ám ebből végül négy hónap lett, ugyanis a Volánbusz Zrt. jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Rámutattak: a rövid jelentkezési határidő korlátozza a versenyt, emellett ellentmondásokat is találtak a pályázatban, a buszok maximális méretének kikötése pedig versenykorlátozó, a Volán egyik busza például másfél centivel hosszabb.
Márki-Zay Péter polgármester a közgyűlésen azt mondta, hogy a Volánbusz színes, szórakoztató kifogásokkal akadályozza a közbeszerzést. Valószínűleg a hivatal jogászainak sikerült megértetniük a polgármesterrel, hogy azt a bizonyos 15 millimétert igenis érdemes figyelembe venni, ha nem akarnak újabb tetemes bírságot megkockáztatni – jegyezte meg a lap, amely szerint ez is közrejátszhatott abban, hogy még az április 2-i lejárat előtt visszavonták a közbeszerzési pályázatot. Lehet, hogy a közgyűlés után ez még aznap megtörtént, hiszen az volt húsvét előtt az utolsó munkanap.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS